Az 1970-es években bontakozott ki a keresztény könnyűzene, és abban a gyönyörű zenei csokorban árasztotta illatát ez az együttes. A Ward családban meghaltak a szülők, és az idősebb gyerekek magukhoz fogadták a kisebbeket. Így került Nelly és Matthew nővérük, Annie családjához, aki férjével (Buck) együtt nem sokkal azelőtt találkozott a feltámadt Jézussal. Miután átadta az életét Jézusnak, Annie meghívást kapott az egyik legnagyobb kiadótól, ahol fantasztikus szerződést tettek elé. Itt volt a lehetőség, hogy sztár legyen, belül viszont hallotta, amint Jézus ezt mondja: „Most megkaphatsz mindent, amire eddig vágytál, de vagy ezt választod, vagy engem.” Nemet mondott az ajánlatra, majd egy hasonló megkeresésre is. 

A három testvér sokat énekelt, Buck pedig hangmérnökként dolgozott. Annie írta a dalokat, aki szerint nem szerzi, hanem átveszi az énekeket. Egy nap, amikor imádkoztak, azt a képet kapták, hogy ők, mint három patak összefolynak, és bővízű folyóvá lesznek. Buck – szinte hallható hangot hallva – kapta a nevüket. Ebben az egy részben benne van a prófécia Jézus eljöveteléről, a prófécia beteljesedése, a Szentlélek kitöltetése, az Egyház megszületése és legelső aktiv időszaka is.

Egyszer Barry McGuire, az ismert folk énekes látogatott hozzájuk, és azt hitte, valamilyen amatőr próbálkozást hall majd a három testvértől.  Aztán folytak a könnyei a trió éneke után. Tökéletes harmóniák, gyönyörű hangok, precíz vokál. Hogy hallgassuk is őket, jöjjön sokak kedvence, a húsvéti dal: 

The Easter Song (Húsvéti ének) 

Barry elvitte őket a következő turnéjára, Billy Ray Hearn, a Sparrow kiadó szellemileg hallatlanul érzékeny vezetője pedig sorra adta ki albumaikat. Amikor elkezdtek egy koncertet, a nézők nem tapsoltak az első dal után. Nelly szerint azért, mert ők nem Jézusról, hanem Jézusnak énekeltek. Amikor ezt megérezték a hallgatók, ők is közelebb szerettek volna kerülni Jézushoz. Ilyen szépségek születtek általuk, mint a Which Way the Wind Blows (Merről fúj a szél):

Azt mondták, legyél kész úgy énekelni, hogy akár egész életedben a saját közösségedben fogsz szolgálni. Ne a siker vonzzon. A később sokezressé nőtt Church on the Way gyülekezethez csatlakoztak, akik akkor még százan sem voltak. A legendás Jack Hayford lett a lelkészük, a mentoruk, és a zenekar tagjait is onnan választották, mert így nagyobb egységben szolgálhattak.  

1972 és 1988 között százezrek hallhatták, amint őszintén, mélyen a szívükből imádták Megváltójukat. Ők is a Jézus mozgalomban tértek meg, és itt természetes volt a mindenféle bűnökből kiszabadultak totális önátadása és a rajongása a feltámadt Jézus iránt. A hippi mozgalom hozta a lázadást és az önpusztítást, a Jézus mozgalom pedig 6-700 ezer fiatalt mentett meg, akik közül sokan meghaltak volna a féktelen élvezetek miatt. 1976-ban tartottak egy év szünetet, kérdezték az Urat, és úgy érezték, menjenek tovább. Újrafogalmazták küldetésüket, és folytatták szolgálatukat. Ekkor ismerték meg Keith Green-t, akinek később a szomszédságába is költöztek. 

Nem szerették, ha sztárolták őket, nem akartak címlapokra kerülni, fesztiválokon sem léptek fel, mert ők Jézus szeretetét közvetítették a hallgatóság felé, azt pedig csak nyugodtan, elmélyült közegben lehetett. Néha olyan zenei nagyságok játszottak velük, mint a világ egyik legismertebb gitárosa, Phil Keaggy. 

Yahweh

Az együttes tagjai minden januárban elvonultak imádkozni, megkérdezni mi Isten szándéka arra az évre. Végig a Szentlélek vezetésére akartak hagyatkozni. Volt, amikor az a jelzés jött, hogy abban az évben vetni fognak, máskor a szabadulás kapott nagyobb hangsúlyt, vagy a Szentlélek erősebb kitöltésének ígérete a hallgatóságra. 1978-ban úgy érezték, hogy ne kérjenek belépődíjat, hanem adományokat adhattak a nézők, amennyit gondoltak. Lett elég bevételük, és kétszer annyian hallgatták őket, mint korábban. A turnékon minden reggel összegyűltek, olvastak a Bibliából, imádkoztak, és a koncert színhelyén is tartottak egy imádságot, amelyben védelmet kértek, és kihirdették Isten Királyságát. Az imába bevonták a hangosító csapat tagjait is, akik közül idővel többen hívők lettek. 

Három jelzést kaptak különféle helyekről, hogy adjanak ki egy albumot, amelyen régi egyházi himnuszokat énekelnek. Azt érezték, hogy Isten szeretne új életet lehelni ezekbe az énekekbe, és megosztani az ő generációjukkal is.

1988 januárjában mindnyájan azt érzékelték, hogy véget ért közös küldetésük. Mindenkinek volt már családja, készítettek szóló albumokat, és azóta is tartják egymással a kapcsolatot. 

Mit tanulhatunk tőlük?

  • Jézus legyen mindig a szolgálat központjában
  • Figyeljünk a Szentlélekre, hogy merre vezet bennünket
  • Fogalmazzuk meg a küldetésünket
  • A tartalom mindig fontosabb a látványnál
  • Szánjunk időt Istenre és egymásra is

Valaki így jellemezte őket: – A kép kerete soha nem vonta el a figyelmet a képről.

Igen, ők mutattak dalaikkal egy képet Jézusról, és az volt a vágyuk, hogy az emberek csak arra figyeljenek.