3 módja a kísértés legyőzésének
A kísértés nem bűn, hanem a bűnre való csábítás. A kísértés a világ, a test vagy az ördög hangja, amely megpróbál elcsábítani minket attól az élettől, amelyre Jézus hív.
A kísértés nem bűn, hanem a bűnre való csábítás. A kísértés a világ, a test vagy az ördög hangja, amely megpróbál elcsábítani minket attól az élettől, amelyre Jézus hív.
Mindenki megkísértetik. Ez az emberi élet alapvető ténye. Mint ilyen, soha nem menekülhetünk meg teljesen ettől a valóságtól. Még Jézus is kísértésbe esett. Miután János bemerítette a Jordánban, Jézust 40 napig kísértette az ördög (Lukács 4:2). Az evangélium jó híre azonban az, hogy Jézus legyőzte az ördög kísértéseit. Bár ugyanúgy megkísértették, mint minket, mégsem vétkezett (Zsidók 4:15). Jézus mindenben engedelmes maradt az Atyának. Ezért Jézus kísértésekkel kapcsolatos tapasztalatára úgy tekinthetünk, mint modellre a mi életünkben a kísértések legyőzéséhez.
Keresztényként a Szentlélek képessé tesz bennünket arra, hogy ugyanúgy válaszoljunk a kísértéseinkre, ahogyan Jézus válaszolt az övéire. A kísértésre való krisztusi válaszadás három fontos lépést foglal magában.
A kísértések a vágyainkkal játszanak. Ezáltal a kísértés könnyen igazolhatóvá válik. Olyannyira racionalizálhatjuk a kísértést, hogy úgy érezzük, a kísértés ésszerű vagy akár jó. Lényegében rábeszéljük magunkat, hogy elfogadjuk a kísértést, és a vágyat, amelyre az mutat. Ezzel azonban eltávolodunk a Jézus iránti engedelmességtől.
Hogyan nézhetett volna ki, ha Jézus igazolta volna a kísértéseit? Az első kísértés például az, hogy köveket kenyérré változtasson. Ez erős késztetés lett volna Jézus számára, tekintve, hogy 40 napon át böjtölt. Jézus éhes volt. Ebbe az éhségbe beleszól az ördög: “Ha te vagy az Isten Fia, mondd, hogy ez a kő váljon kenyérré” (Lukács 4:3). Jézus számtalan módon könnyen igazolhatta volna éhségének kielégítését:
“Egyedül vagyok a pusztában; senki sem fogja megtudni, ha csettintek az ujjaimmal, és kenyeret csinálok belőle”.
“Ha kövekből kenyeret készítek, az senkinek sem árt.”
“Az Atya azt szeretné, ha erős lennék az előttem álló fontos lelki harcokhoz, ennem kellene egy kis kenyeret, hogy fenntartsam az erőmet.”
“Miért baj, ha eszem egy kis kenyeret, amikor nyilvánvalóan éhes vagyok?”
Jézus könnyen rábeszélhette volna magát, hogy engedjen a kísértésnek. Ehelyett engedelmes maradt mennyei Atyjának. Felismerte a kísértést annak, ami volt: az ördög hazugságának. Egyszer sem igazolta azt a hangot, amely megpróbálta elcsábítani őt az Atya akaratától.
Amikor igazoljuk a kísértéseinket, hatalmat adunk nekik felettünk. Megkönnyítjük a kísértésnek, hogy eltérítsen minket az isteni engedelmességtől. Ahhoz, hogy ne engedjünk a neki, fel kell ismernünk, hogy ördögi hazugság. Ha ezt felismerjük, akkor elfordíthatjuk a fülünket a kísértés hangjától, és szilárd hűségben állhatunk az Úrhoz.
Bár Jézusnak három kísértéssel kellett szembenéznie, ezek lényegében ugyanazok voltak. Jézus mindegyik kísértése arra csábított, hogy elhagyja az Atya akaratát. Az ördög azt akarta, hogy Jézus isteni helyzetét arra használja fel, hogy saját magát szolgálja, nem pedig Isten akaratát.
A kenyérre irányuló kísértés az éhség kielégítését célozta. A Sátán előtti meghajlás arról szólt, hogy hatalmat követeljen magának az isteni engedelmesség rovására. Az, hogy levesse magát a templom legmagasabb pontjáról, pedig az a kísértés volt, hogy a kereszt elszenvedése nélkül bizonyítsa messiási mivoltát. Minden kísértés célja az volt, hogy Jézus isteni helyzetét saját maga javára használja fel, ahelyett, hogy Istent vagy másokat szolgálna.
Lényegében ez ugyanaz a kísértés, mint az édenkertben. A bűnbeesés előtt Ádám és Éva szilárdan Isten akaratában gyökerezett; mindenben Istent szolgálták. A dolgok akkor változtak meg, amikor megették a tiltott gyümölcsöt. (1Mózes 3:6). Hittek a hazugságnak, amely azt mondta: “Megnyílik a szemed, és olyan leszel, mint az Isten” (1Mózes 3:5). Ahelyett, hogy Isten felé fordított figyelemmel éltek volna, Ádám és Éva önmagukra összpontosítottak, és úgy cselekedtek, hogy csak nekik legyen hasznukra.
Az ördög ugyanezt a taktikát alkalmazza Jézus megkísértésekor. Jézus azonban rendületlenül engedelmes maradt az Atyának. Ő “nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel” (Filippi 2:6-7). Ahelyett, hogy önmagáért élt volna, az Atya akaratának élt.
A kísértések megpróbálnak becsapni minket, hogy elhiggyük, hogy Isten akarata hibás vagy téves. A kísértések azt mondják nekünk, hogy mi irányítjuk az életünket, és hogy a végső elégedettséget a saját akaratunk maximalizálásában találjuk meg. Ez egy hazugság. Bármilyen felhívás arra, hogy kilépjünk Isten akaratából, egyértelműen rossz irányba tett lépés. Maga Jézus tanított minket arra, hogy imádkozzunk: “Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod” (Lukács 11:2). Keresztényként örülnünk kell Isten akaratának, és állhatatosan az ő útjain kell járnunk.
Jézus a Sátán minden egyes hazugságára válaszul a Mózes 5. könyvéből vett ellenérvet adott. A Szentírás szavaival válaszolt az ördögnek, közvetlenül alkalmazva azokat az őt ért kísértésre. Ennek van értelme, tekintve, hogy Jézus hívő zsidóként számtalan órát töltött a Szentírásban elmélyedve. Továbbá, mint megtestesült Úr, Jézus nem pusztán ismerte az írások tartalmát, hanem ismerte azok szándékát és erejét is. Így amikor a kísértés ostromolta őt, Jézus tudta az írásokat, amelyekre támaszkodva elhallgattathatta az ördög hangját.
Nem úgy győzzük le a kísértést, hogy a saját képességeinkre vagy erőnkre hagyatkozunk. A kísértést elsősorban úgy győzzük le, hogy Isten Igéjére, a “Lélek kardjára” támaszkodunk (Efézus 6:17). A Szentírás előttünk van, és használhatjuk azt az ördög hazugságai ellen. A kísértésre úgy válaszolhatunk, hogy Jézus szavait ismételgetjük: “Nem csak kenyérrel él az ember” (Lukács 4:4) vagy “Imádjátok az Urat, a ti Isteneteket, és csak neki szolgáljatok” (Lukács 4:8). Akár bátran kiálthatjuk azt is, hogy “Távozz tőlem, Sátán!”. (Máté 16:23). Azzal, hogy Jézus szavait magunkévá tesszük, engedjük, hogy Isten Igéje hatalmat kapjon az életünkben, és ezzel segítünk a kísértés elleni harcban.
Bár a kísértések elől soha nem menekülhetünk, de ellenállhatunk nekik. Felismerhetjük őket ördögi hazugságaiknak, és úgy dönthetünk, hogy megmaradunk az Isten iránti engedelmességünkben gyökerezőnek. Azzal, hogy Jézus legyőzte a kísértést a pusztában, azt szemlélteti, hogyan győzhetjük le a kísértést az életünkben. Krisztus megmutatja nekünk az utat.
Ugyanazzal a három módon válaszolhatunk a kísértéseinkre, ahogyan Jézus válaszolt az övéire. Fontos, hogy ennek a három módnak együtt kell működnie. A kísértés igazolásának visszautasítása például nem sokat ér, ha nem kötelezzük el magunkat az Atya akarata mellett. Az életünket Isten jelenlétének és akaratának való odaadásban éljük; csak erről a szilárd alapról kiindulva vagyunk képesek helytállni a kísértés alatt.