Ott ültem az ágya mellett, és a 16 éves lány teljesen nyugodtan beszélt arról, hogy búcsúzik az élettől. Gyönyörű, bronzbarna haja volt, amilyet sosem láttam még. A nagyszüleim falujában némely kukoricának a selymes haja volt ilyen árnyalatú. Nem sokkal azelőtt jöttem ebbe a kórházba dolgozni, mint betegszállító. Miután volt az a meghatározó élményem Jézussal, arra gondoltam, hogy a kereszténység lényege a szeretet, és akkor olyan helyre megyek, ahol ezt meg tudom élni. Felhívtam a telefonkönyvből a legelső kórházat, és felvettek. Belgyógyászatra kerültem, ami sokszor elfekvőként is funkcionált.

Az volt az egyik „dolgom”, hogy meghallgassam a sok időt ott töltő betegeket – főleg a nőket, köztük sok idős nénit. Szokatlan is volt, hogy ilyen fiatal lány kerül hozzánk kivizsgálásra, és egyik ügyeletben odaültem hozzá beszélgetni. Tiszta szépség volt, tiszta lélekkel. Persze, én is ismertem a Bibliából, hogy a Mennybe jutunk, de egészen más volt hallgatni valakit, aki tudja, hogy odatart. Csontrákja volt, nem gyógyítható. Mélységes nyugalom áradt belőle, és olyan természetesen beszélt erről, mintha csak azt mondta volna, hogy óvónő lesz, mert mindig is szerette a gyerekeket. Ennyire soha nem láttam még fedésben a láthatót és a láthatatlant. Ő meggyőződött arról, hogy bízhat Istenben, akit hűségesnek talált, és akire ebben a legnagyobb jelentőségű élethelyzetben is számíthat, hogy úgy lesz, ahogy megígérte.

A másik ilyen esetnél negyven év körüli lehetett a hölgy, aki szintén tisztában volt gyógyíthatatlan betegségével. Amikor az állapota kezdett rosszabbra fordulni, elhagyta a férje. Egy gurulós hordágyon kitoltam a kórház kertjébe, ahol kellemesen sütött a nap, és ott beszélgettünk. Megtisztelő volt, hogy kora huszonévesként megkért arra, hogy segítsek neki, hogy mindent rendezni tudjon Istennel, mielőtt találkozna vele. Kérdezte, hogy tudok-e olyan rejtett bűnről, amit nem könnyű észrevenni, mert ha van ilyen az életében, akkor azért is szeretne bocsánatot kérni. Említettem neki az okkultizmust, ahol mi emberek a sötét oldalnál keressük a természetfeletti élményeket, és hogy ez tiltott vidék. Ő belement két ilyenbe, és legott tisztázta is a legfelsőbb fórummal. Tudta, hova készül, és mindent megtett, hogy rendezett élettel kerüljön oda.

Az életre szeretek koncentrálni, mert itt kell segíteni, tanulni, haladni, teljesíteni. Minden nap ajándék, amit jól ki kell használni. Nem keseregni a múlton, csak tanulni belőle, aktívnak lenni, menni előre, tevékenyen. Ezzel együtt jó tudni, hogy mi lesz az itteni élet után, és a Biblia megadja a szükséges információkat. Az tud jó helyre vinni odaát, aki legyőzte a halált, és ezt a győzelmet érvényesíti azoknál is, akik rábízzák magukat. Kényelmetlen a téma, de muszáj a maga idejében utánajárni, és megtalálni rá a megoldást, pontosabban megtalálni a Megoldást rá. Azok odaát is élnek, akik itt az Élethez kötötték sorsukat. Ezt most kell elhinni, és akkor fogjuk átélni. Hiszen hányan hittek, és küzdöttek a szabadságért, ami akkor még nem látszott, és aztán átélhették, milyen az. Mint Lech Walesa vagy Gandhi.

Itt viszont van valaki, aki bejárta már ezt az utat. Minden, amit mondott, igaz volt, miért lenne ez másképp. Eljött, hogy tudósítson a legfontosabb dolgokról, amiket nem látunk, de léteznek. Megmutatta az utat, de ő maga volt az Út, az Igazság és az Élet. Az igazság az, hogy ez az út az életre vezet. Többen elveszthettük az elmúlt évben hívő barátaikat, rokonainkat. Tudjuk, hova mentek. Oda, ahova ők, akikkel a kórházban beszélgettem. Ez vagy így van, vagy nem. De így van.

„Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg mostantól fogva. Bizony, azt mondja a Lélek, mert megnyugszanak az ő fáradságuktól, és az ő cselekedeteik követik őket.”

Jelenések Könyve 14,3