Absolon meggyilkolta féltestvérét, Amnónt, ennek pedig következményekkel kellett volna járnia. Dávidnak Izráel királyaként védelmeznie kellett a népet, továbbá biztosítania, hogy az istenfélelem áthassa az országot; fia esetében tehát tettei jócskán alulmaradtak Isten mércéjéhez képest.

Azzal, hogy a szeretetre összpontosított az igazság rovására, Dávid egyiket sem teljesítette megfelelően. A törvény egyértelműen kimondta, hogy a gyilkosságért halál jár (4Móz 35,31–34). Dávid mégis engedte, hogy fia iránti szeretete kerüljön előtérbe, és semmibe vette a világos bibliai előírást.

Ezzel szemben az Atya Isten szerette a Fiát, Jézust, mégis engedte, hogy a bűnnel szembeni haragja lesújtson rá, hogy így utat készítsen az embereknek magához. A Szentháromság Isten – az Atya, a Fiú és a Szentlélek – véghez vitte a szeretet legfőbb tettét, hogy megőrizze az igazságosságot, ugyanakkor felajánlhassa a bűnbocsátó szeretetet mindazoknak, akik hisznek. Isten nem tett úgy, mint Dávid; nem hunyt szemet a bűn fölött.

Megkövetelte a halál következményét az emberiség bűne miatt. Ezt a kifizetést az Atya kezdeményezte, Jézus teljesítette, és a Szentlélek alkalmazta (Jn 14,16–17; Róm 3,21–26). Isten valóban megőrizte az igazságot, miközben felkínálta a szeretetet választott gyermekeinek.

Egész Izráelben nem volt olyan szép ember, akit annyira dicsértek volna, mint Absolon. Tetőtől talpig nem volt benne semmi hiba.

2SÁMUEL 14,25