A filiszteusok elleni csata előestéjén Saul ismerte a küzdelem várható kimenetelét. Amikor Istentől nem kapott választ, Éndórba ment egy halottidézőhöz tanácsért. Az ilyen halottidézők az elhunytakkal léptek kapcsolatba az élők kérésére. Az Izráel körül élő népeknél szokásban volt az efféle boszorkányság, Isten azonban megtiltotta a jóslás minden formáját (2Móz 22,18; 3Móz 19,31; 20,6.27; 5Móz 18,10–12,14). Izráel népe számára tilos volt halottidézőkhöz fordulni, ez ugyanis kifejezetten Istennel szembeni engedetlenségnek minősült. Saul tehát megint a maga útját járta ahelyett, hogy az Úr útját követte volna.

A jósnő tisztában volt vele, hogy mit parancsolt Isten, és arra gyanakodott, hogy Saul csapdába akarja csalni. Saul biztosította róla őt, hogy nem esik bántódása, így aztán hajlandó volt megidézni Sámuelt. Sámuel közölte Saullal, hogy meg vannak számlálva a napjai. Ő, aki egykor Izráel felkent királyává lett, most kénytelen volt szembesülni engedetlenségének következményeivel.

Saul engedetlensége minden ember számára figyelmeztető jel; a súlyos és megismétlődő bűnöknek megvan a maguk következménye. Saul eljutott addig a pontig, hogy úgy érezte, fölötte áll Isten parancsolatainak. Úgy vélte, hogy rá nem vonatkoznak a szabályok. A hívőket azonban – Isten kegyelméből – a Szentlélek segíti és vezeti Isten útján (Jn 14,26–27). A Szentlélek megtanít bennünket a Szentírás igazságaira, és segít Isten igéjét alkalmazni az életünkre. Isten eszköze az egyház is, hogyha vezetésre van szükségünk.

A Szentírás arra biztat bennünket, hogy hívő barátainkhoz folyamodjunk tanácsért; segítségükkel megmaradhatunk az Úr iránti engedelmesség útján (Péld 11,14). Saul élete intő példa arra, hogy ha vezetésre van szükségünk, soha ne keressük a Szentlélektől és a hívő testvérektől függetlenül. Saul megpróbált Istentől függetlenül kérni tanácsot, és ez a lelki sötétség felé vezető lejtőn indította el őt. A Lélek bölcsessége ezzel szemben minden igazságra elvezet bennünket (Jn 16,13).