Saul, Dávid és Jézus
Saul az egész Izráel feletti uralmat és minden áldást megkapott Istentől, de amikor elfordult az Úrtól, mindent elveszített. Saul halála után Isten Dávidnak adta Izráel trónját.
Saul az egész Izráel feletti uralmat és minden áldást megkapott Istentől, de amikor elfordult az Úrtól, mindent elveszített. Saul halála után Isten Dávidnak adta Izráel trónját.
Saul nagy botlása az volt, amikor nem engedelmeskedett, és nem pusztította el teljesen az amálékieket (1Sám 15,1–23). Isten azt parancsolta, hogy az amálékiek közül senkit, még az állataikat sem szabad életben hagyni. Az Úr megvonta bizalmát Saultól, mert Saul figyelmen kívül hagyta utasításait, és megkímélte Amálék királyának az életét, a zsákmányolt állatok legjavát pedig megtartotta magának. Egy másik alkalommal Saul Isten parancsa ellenére úgy döntött, hogy egy halottidézőhöz fordul tanácsért a filiszteusokkal való – számára utolsó – összecsapás előtt (28,3–20). Kereste a bölcsességet, de olyan úton-módon, amelyet Isten egyértelműen megtiltott. Saul eleinte Isten útján járt, és hallgatott a szavára, de élete végén már módszeresen semmibe vette Istent, és minden helyzetben csak a maga útját járta.
Saul előtt Izráelt bírák irányították, akiket azért küldött Isten, hogy vezessék és védelmezzék a népet. Egyedül Isten volt a királyuk. Amikor Izráel azt követelte Sámueltől, hogy jelöljön ki számukra egy emberi királyt, ahogyan ez a körülöttük élő népek között szokás, Isten megengedte ezt. Ugyanakkor figyelmeztette őket, hogy a királyi tisztség csak részben áldás, és sok nehézséget is hoz majd számukra (8,10–18). Izráel első két királyának az uralma rámutat mind az emberi királyság áldásaira, mind a korlátaira. Élő példaként szemléltetik az emberi és az isteni hatalom közötti összefüggést is.
Az emberi vezetők csak akkor tudják betölteni igazi küldetésüket Isten népének az életében, ha hittel és engedelmességgel alávetik magukat Isten tekintélyének. Amikor e téren Saul újra és újra megbukott, akkor Isten úgy döntött, hogy Dávid kezébe adja a királyságot. Dávid messze túlszárnyalta Sault vezetői képességeit, bölcsességét és Isten iránti hűségét tekintve. Uralkodása gyümölcsöző volt: elfoglalta Jeruzsálemet, palotát épített a városban, amelyet el is neveztek „Dávid városának”, és kivívta a környező népek tiszteletét. De minden jó tulajdonsága ellenére Dávid mégis épp olyan bűnös ember volt, mint bárki más.
Jézus, a királyok Királya, amikor a földön élt, jóval felülmúlta Saul és Dávid példáját. Jézus nem volt bűnös. Mindenkivel könyörületesen és tisztességesen bánt. Hatalmát alázattal gyakorolta, miközben rendíthetetlenül képviselte az igazságot. Minden tekintetben Istennek megfelelően élt, tökéletesen engedelmes volt. Szeretetből föláldozta életét a kereszten a világ bűnéért. Ez az önzetlen tette, hogy magára vette azt a büntetést, amelyet nem ő érdemelt (2Kor 5,21), a legnagyobb, amit a népe érdekében egy király valaha is tett az emberi történelemben.
Így halt meg Saul a hűtlensége miatt, mert hűtlen lett az ÚRhoz, és nem fogadta meg az ÚR szavát. Sőt szellemet idéztetett, és azt kérdezte meg, nem az URat kérdezte meg. Ezért ölette meg őt, a királyságot pedig Dávidra, Isai fiára ruházta.
1KRÓNIKÁK 10,13–14