Pajor Tamás a 80-as évek hazai underground mozgalmának volt egyik ismert alakja, élete azonban a később Rocktérítő címet kapott film forgatása közben gyökeresen megváltozott. Találkozott Istennel, akik azóta is hűségesen követ, tehetségét pedig arra használja, hogy az evangélium üzenetét juttassa el minél többek számára. Vele készült interjúnkban beszélgettünk múltról, jelenről és jövőről is.
Sokan láthattak bele fiatalkori önpusztító életmódodba a Rocktérítő című filmen keresztül. Hogyan tekintesz vissza életednek erre az időszakára, és mit üzennél azoknak a fiataloknak, akik hasonló életútra tévednek?
Azt, hogy a drog egy álmennyország. De csak egy ideig. Utána kemény árat fizettet mindenkivel. Most terjedelmi okokból nem megyek bele abba, hogy a drogok különböző, jócskán mutálódott válfajai milyen eltérő hatásmechanizmust és függőséget hoznak létre és abba sem, hogy mik az úgynevezett könnyűdrogok mellett érvelők levezetése. Maradjunk annyiban, hogy pusztán a fűtől is láttam már bekattani és úgy maradni embereket.
Egyébként meg mindez csak egy mahinatív, önvakító visszapótlási kísérlete valami sokkal fontosabbnak, ami a maga szeretet. A drogok a szeretetnek csak illúzióját adják különböző módozatokban. Ha viszont találkozunk az igazival, akkor ezekre már nincs szükség.
Milyennek ismerted meg Istent megtérésedkor és mennyiben alakult ez az istenképed az azóta eltelt évtizedekben? Mely tulajdonságai azok Istennek, amelyek különösen közel állnak szívedhez?
Ez egy nagyon-nagyon fontos kérdés. Az, hogy az Újszövetség fő üzenete az Immanuel, a velünk lakozó Isten, az, hogy Isten emberré lett a Fiában, Jézusban, egy felfoghatatlanul nagy kinyilatkoztatás. Ő a legszemélyesebb személy, Aki egyben a mindent átható szeretet. A szeretet nyelvét mindenki ismeri, és nélküle senki sem ismerné. Ez önmagában hatalmas istenbizonyíték, hiszen szeretni ateista embertársaink is tudnak. Ez nem lehet biokémiai és mikroelektronikus folyamatok összessége. Ez a kohéziója az univerzumnak.
Isten szeretete mindenkinél és minden másnál közelebbivé vált számunkra azzal, hogy Jézus behatolt a mi nyomorúságos, elfuserált életünk legapróbb hajszálrepedéseibe. Mivel minden bűnünkért bűnhődött, minden szenvedésünket szenvedte, ezért nincs titkunk Őelőtte, akár tudjuk, akár nem permanensen átlátszóak vagyunk a szemeiben.
Ha ezt tudatosítjuk, akkor előtte járhatunk, mint Ábrahám a hit atyja. Nem pontokba szedett feladatsorok, elvárások és kitételek labirintusai, szabályok, előírások, kimondott vagy kimondatlan egyházi rendelkezések erdeje visz közelebb Őhozzá, hanem Ő eleve közel van. Ez a kiindulópont. Az előbb említett vallási képződmények javarészt nemhogy közelebb nem visznek Istenhez, hanem inkább a legtávolabb taszítanak tőle. Nem véletlenül konfrontálódott Jézus Krisztus legélesebben a farizeusokkal.
Megtérésed után továbbra is zenéltél és írtál dalszövegeket, de már egy egészen más üzenetet hirdetve. Az Ámen azonban zenei stílusában és szövegvilágában is merőben eltérő volt a gyülekezetekben megszokott iránytól. Hogyan fogadta zenekarotokat a keresztény közönség? Vagy inkább világi hallgatóság előtt játszottatok evangelizációs céllal?
Is-is. Ezt az utóbbira mondom. Itt is, ott is játszottunk és ezeken az evangelizációs koncerteken rengeteg ember fogadta a szívébe a Messiást. A fogadtatásunk döntően inkább pozitív volt, a jószándékú hívők a szabadság szelét érezték ebben a vallásos nyelvezetet kerülő, aktualitásokról is reflektáló hangvételben. Emellett még időnként a TV-be is be tudtunk kerülni, ami nem kis szó volt, hiszen akkor az egy monopólium volt, a klipjeinket is olykor játszották, szponzorációt nyertünk el és sokan eljöttek a koncertjeinkre a 90-es évek elején, vagyis az egyházon kívüli fogadtatás is ígéretes volt.
A szóviccektől a társadalomkritikáig sok minden megfogalmazódik dalszövegeidben. Milyen az alkotás folyamata nálad? Hogyan pattannak ki fejedből a rímek?
A művészi alkotás egy életszemlélet. A legtöbb alkotónál ez egyidős az eszméléssel. Egyszerűen arra döbbenünk rá, hogy akarva-akaratlanul máshogy szemléljük a világot, a dolgokat, önmagunkat, belelátunk olyanokat a valóságba, amelyek, ha szerencsés megfogalmazást nyernek, azt olykor művészetnek hívják. Vagyis ez egy folyamatos keletkezés.
A módszertana a legkülönbözőbb, az úgynevezett alaki sejtelemtől – amely valahonnan a semmiből hívja elő a formákat – a szótévesztésekből levont rímpárokig, poénokig és nyelvi leleményekig, az élet mikrorealisztikus megfigyelésén alapuló részletekig, és ezeknek a nyelvbe vagy más kifejezőeszközökbe való öntéséig.
Néhány éve jelent meg Haladó magyar címmel dalverseket tartalmazó köteted. Mennyire tudatos számodra ez a költészet és zene határán való egyensúlyozás?
Amennyire csak tudatos lehet. De inkább tudattalan, minthogy az alkotómunka javarészt nem racionális, döntően intuitív. Van úgy, hogy egy dalszöveget, egy címet, vagy egy névadást célzatos ötleteléseken keresztül valósítunk meg, talán így ugrott be a szózene elnevezés is, amely valóban a kortárs költészet és könnyűzene ötvözete, de valójában ez egy reflektív felismerés eredménye is volt, hiszenha végignézek a pályámon, akkor tulajdonképpen mindig is ezt csináltam, csak ennek most adtam egy terminus technicust.
Mennyire tartod fontosnak, hogy művészeted a szórakoztatáson túl hitednek a továbbadását is jelentse? Küldetésednek tartod az ezen formában történő missziózást?
Nagyon fontosnak tartom ezt a szempontot, mondhatni a legfontosabbnak. Ugyanakkor az elmúlt években-évtizedekben arra jöttem rá, hogy mind az evangélium ügyének, mind a kreatív szabadságnak előnyére válik, ha ez a szándék nem primer módon, nem didaktikusan üt át az alkotásokon, hanem csak úgy organikusan, ahogy jön magától és ez egy-egy szövegben, dalban, videóklipben vagy más alkotásban eltérő mértékű. A művészet definiálhatatlan.
A kimondatlannak és kimondhatatlannak a megszólaltatása. Kárára válik minden megerőszakolás, még akkor is, ha azt mondjuk, hogy ez a „szent ügy” nevében történik. A szent ügyet pedig ugyanezért szentségtelenítí. Egy nagyon tudatos, alkalmazott, tendenciózus folyamatban a szakralitás is csorbul. Sokkal egyszerűbb, ha elhisszük, hogy ha már egyszer Isten gyermekei vagyunk, és egyben alkotunk, akkor ez úgyis átüt az eredményen és a visszajelzésekből azt látom, hogy ez nagyon is működik, olyan esetekben is, amikor a mű nem tartalmaz explicit hitvallást.
Egyébként pedig ne felejtsük el, hogy nemcsak a Biblia tartalmazza az isteni kijelentést, hanem a természet is, és mi alkotók a természetből merítünk, beleértve az emberi természetet, tehát mindenképpen az isteni alkotást tükrözzük vissza, akár nevesítjük, akár nem. Persze nyilvánvaló, hogy a művészet egy nagyon tág entitás és van olyan része, ami számomra sem vonzó.
Viharos időszakot él meg az emberiség, sok nehézséggel, próbával és kihívással. Hogyan látod merre tart a világ és hívőként mire kell odafigyelnünk? Hogyan kapaszkodhatunk a reménybe, amikor körülöttük sok minden annyira kilátástalannak tűnik?
Minden rázkódik. Soha nem látott mértékű megrendülés tapasztalható minden területen, de ezzel egyidejűleg azt is érzem, hogy sokan kezdenek őszintébbek lenni. Reménykedem, hogy a kilátástalanság sokaknak belátást ad a láthatatlanba. Bízom benne, hogy egyre többek szívében e nyomorúságos szorongattatás az igazi és egyedüli Isten iránti sóvárgást hívja elő.
Hogy mi következik, nem tudom, talán ma elég, ha tudjuk a következő lépést. Eléggé óvatos lettem azokkal szemben, akik dörgedelmesen kinyilatkoztatják a jövőt.
Tavaly nyáron ott voltál a Puskás Arénában a jubileumi rendezvényünkön. Milyen benyomásokat szereztél azon a napon, és hogyan látod az Ez az a nap! szerepét a magyar egyház életében?
Ezúton is köszönöm, hogy ott lehettem, ez egy nagyszerű kezdeményezés, amely felekezetfüggetlenül demonstrálja az evangéliumi értékeket a gospel zenében és évről évre a legnagyobb nemzetközi sztárokat képes involválni. Ott volt velem több barátom, pl. Geszti Péter is, aki híres jó ízléséről és rendkívül nagyra értékelte az ott látottakat.
Végezetül elmondanád, hogy milyen projekteken dolgozol mostanában és milyen terveid vannak a közeljövőre?
A mostani legfontosabb projektem a már említett szózene. Most indul egy országos szózene turné. Aki eljön egy ilyen estre, dalba, versbe, slambe, humorba öntött összművészeti élményt kap. Emellett az előadások specialitása, hogy mindegyiken más-más kiváló művész a vendégem, a zene, az irodalom, a film, a színház világából. Az eddigi szózene estek vendégei Geszti Péter, Koltai Róbert, Kardos Horváth János voltak.
Április 8-án Debrecenben Jantyik Zsolt Artisjus díjas előadóművész lesz a vendégem, aki a debreceni underground zenei élet kiválósága. Április 15-én Budapesten, a Kondor Béla művelődési házban Bereményi Gézával közösen lépünk fel. Géza minden idők egyik legnagyobb magyar dalszerzője, kiemelkedő szépíró és filmrendező. Április 21-én Sopronban Caramellel együtt állunk színpadra, akit a világszínvonalú hangjáról az egész ország ismer, és az Ez az a nap! tábora is élvezhette előadását a stadionban. Április 29-én Szegeden pedig Erdős Virág költő lesz a vendégem, akinek a brilliáns nyelvi játékokra, eszméletlen humorra, és mély szociális érzékenységre épülő költészete rendkívül közel áll hozzám.
Továbbá remélem hamarosan beszámolhatok majd a többi helyszínről is. A közösségi oldalaimon mindezeket rendszeresen publikálom.
