Nem volt különleges, és nem tett semmi rendkívülit Izráel, Isten mégis minden nép közül őt szemelte ki arra, hogy választott népe legyen, amellyel szövetséget köt, és amelyet megáld (5Móz 7,7–8). Izráel története tele van annak példáival, hogy bár sohasem képes hűséges maradni az Úrhoz és megtartani a törvényeit, Isten mégis hűséges marad a népnek tett esküjéhez (7,9). Amiről ebben a szakaszban olvashatunk, azt a teológusok úgy nevezik, hogy a kiválasztás tanítása: Isten kiválaszt egy népet, amelyet elhalmoz végtelen szeretetével, noha ez a nép hűtlennek bizonyul iránta.

Mózes Istennek az Ábrahámmal kötött szövetségére utal (1Móz 12). Azzal, hogy Isten szövetséget kötött Ábrahámmal és utódaival, Izráel Isten választott népévé vált. Ez különleges státust jelentett számukra. De kiválasztottságukból más népek javára is mérhetetlenül nagy dolgok következtek (12,3). A Szentírás első néhány fejezetében azt látjuk, hogy Isten nem hagyta magára az ő képét viselő embert Ádám és Éva bukásának, a bűnnek a következményeivel. Elindította a megváltás történetét azzal, hogy áldozatot hozott: egy állatot áldozott fel azért, hogy bőrével eltakarja az ember bűnét és szégyenét (3,21).

Ez az áldozat Jézus előképe, aki önmagát adta azért, hogy elfedezze a bűnt és a szégyent. Az 1Móz 12. fejezetében Isten a megváltás tervének egy újabb szakaszát indította el, amelyet már az 1Móz 3,15 versében előrevetített. Azzal, hogy kiválasztotta, és saját népévé tette, Isten arra hívta el Izráelt, hogy szent nép legyen, amely megjeleníti, hogy milyen az az emberi közösség, amelynek helyreállt a kapcsolata Teremtőjével, az egyetlen igaz Istennel. Az volt a küldetésük, hogy a megváltást, a bűnből való helyreállítást, a szenvedésből és a halálból való szabadulást közvetítsék embertársaiknak, és így minden nép számára áldás legyenek. A csúcspont az volt, amikor a zsidó nép révén eljött Krisztus, aki Isten választott népének a körét az etnikai határokon túllépve mindenkire kiterjesztette.

Isten üdvtörténete ma is folytatódik. Ma is elhív embereket a bűn sötétségéből a vele való közösségbe (Jn 6,44; Ef 2,1–10). Az eszköz, amellyel a megváltás üzenetét terjeszti, az igehirdetés, amelyet népe végez (Róm 10,14). A hívők, Isten gyermekei valóban mérhetetlenül nagy áldásban részesülnek, hiszen Isten tudja, hogy mire van szükségünk, és soha nem hagy minket magunkra (5Móz 31,6; Zsid 13,5). Ez az áldás azonban nem csupán abban áll, amit mint a Király gyermekei kapunk, hanem sokkal inkább abban, hogy kik vagyunk: különleges, szolgálattal megbízott kiválasztottak (Mt 28,19–20).

Nem azért szeretett meg, és nem azért választott ki benneteket az ÚR, mintha valamennyi népnél nagyobbak volnátok – hiszen a legkisebbek vagytok valamennyi nép között –, hanem azért, mert szeret benneteket az ÚR, és megtartja azt az esküt, amelyet atyáitoknak tett. Ezért hozott ki benneteket az ÚR erős kézzel, és ezért váltott ki a szolgaság házából, Egyiptom királyának, a fáraónak kezéből. Tudd meg tehát, hogy a te Istened, az ÚR az Isten. Állhatatos Isten ő, aki hűségesen megtartja szövetségét ezer nemzedéken át azokkal, akik szeretik őt, és megtartják parancsolatait. De megfizet személy szerint azoknak, akik gyűlölik őt, és elpusztítja őket. Nem késik megfizetni személy szerint annak, aki gyűlöli őt. Tartsd meg tehát azokat a parancsolatokat, rendelkezéseket és törvényeket, amelyeket én parancsolok ma neked, és teljesítsd azokat!

5MÓZES 7,7–11