Megújulás Isten képmására

Az emberiség sajátos kiváltsága, hogy Isten képmására lett teremtve. Egyedül az emberek részesültek abban a különleges áldásban, hogy visszatükrözhetik Isten képmását.

Feleségek dicsérete

A keresztény könnyűzene történetében voltak feleségek, akik szerzőtársak lettek, s olyanok is, akikről énekeket írtak.

15 motiváló igevers az újrakezdésről

Ezek az újrakezdésről szóló igeversek megmutatják, hogy Isten igéje milyen fontosnak tartja az újrakezdés gondolatát. Reméljük, hogy segítenek neked az úton, és arra ösztönöznek, hogy mélyebb kapcsolatba kerülj Krisztussal.

Szenvedés

Páltól nem volt idegen a baj és a szenvedés. Egyik hajmeresztő megmenekülést élte át a másik után. Megverték, bebörtönözték, hajótörést szenvedett, megkövezték és otthagyták félholtan.

Jennie Allen

Levél múltbeli önmagunkhoz

Közeledik a Passion konferencia, és tőlük, Jennie Allen írt egy levelet 18 éves önmagának. Érdekes ötlet, érdekes levél és értékes gondolatok.

7 kortárs keresztény dal a háláról

Minden pillanat Isten ajándéka, ezért folyamatosan az Ő irántunk való szeretetének csodáját kell ünnepelnünk. Íme néhány nagyszerű keresztény ének a hálaadásról és a köszönetnyilvánításról, amelyek segítenek emlékezni arra, ami igazán számít.

Jézus: Szenvedő Megváltónk – Jób

Hogyan engedheti meg Isten egy igaz ember szenvedését? Isten nem szeret…? Vagy nem igazságos? Egyáltalán miért engedi meg a szenvedést – az emberét, a teremtett világét –, ha valóban ő az ura mindennek?

Felfelé vagy előre?

Vannak dalok, melyek felfelé irányulnak, és vannak olyanok, melyek a közönségnek. Kell-e választanunk, vagy mehetegymás mellett mindkettő?

Bibliaversek a szabadságról

A Bibliának nem kevés mondanivalója van a szabadság természetéről és arról, hogy mit jelent igazán élvezni azt. Íme néhány igevers a szabadságról, amelyek megmutatják, hogy mi köze van ennek a keresztény hitünkhöz.

Tevékeny várakozás

Hogyan éljen a keresztény Jézus visszajöveteléig? Jézus követőinek minden nemzedéke szembesül ezzel a kérdéssel.

azapeet & JOTA: Ha Hittel Lépsz

azapeet & JOTA: Ha Hittel Lépsz

Megjelent azapeet legújabb dala, melyben Jotával együtt bátorítanak arra, hogy az egyhelyben áldogálás helyett hitben lépjünk előre.

Nemes Dávid - Megmentőm

Interjú Nemes Dáviddal

Nemes Dávid dicsőítésvezetővel beszélgettünk legutóbbi dalfordítása, a Defender (Megmentőm) alkalmából. Interjúnk során a dal mellett többek között kérdeztük megtéréséről és jövőbeli terveiről is.

Agapé Worship: Te vagy reménységem

Agapé Worship: Te vagy reménységem

Újabb dallal jelentkezett az Agapé Worship, mely arra hívja fel a figyelmet, hogy a nehézségekben is ragaszkodjunk hitünkhöz és reménységünkhöz.

Hillsong UNITED: Sure Thing

Hillsong UNITED: Sure Thing

Az új UNITED dal szárnyaló dallamokon keresztül állítja szembe a világ bizonytalan természetét Jézus kegyelmének és Isten Királyságának szilárd megbízhatóságával.

Kijelölve az ő szolgálatára

Miután Pál megismerte Krisztust, teljesen hatalmába kerítette a vágy, hogy a lehető legtöbb emberrel megossza a Krisztus munkájáról szóló örömüzenetet.

Új Forrás: Bízzál örökké

Pálhegyi Dávid szerzeményét, a Bízzál Örökké című dalt Dávid király ősi zsoltára (131. zsoltár) ihlette, amely az alázatról, a szívünk elcsendesítéséről szól és legfőképpen...

Tasha Layton

Hallgatod és jobban érzed magad – ő Tasha Layton

Egyszer azt mondta valaki, hogy olyan mértékben vagy képes másokon segíteni, amennyire átmentél már szenvedéseken. Ha Jézusra gondolunk, akkor az ő esetében ez teljesen igaz volt, csak esetleg nem gondolunk arra, hogy velünk is így lehet.

CrossYounity: A Szent

Egy gyönyörű dal a találkozásról. A Szent és az utána való sóvárgó szív találkozásáról.

Az ítélőszék

Jézus az ítélőszékén ülve fogja kiértékelni minden egyes hívő hűségét és munkáját, ahogyan Pál az 1Kor 3,13–15 versében kifejti.

Neonhal: Többé sehová Nélküled

A Neonhal új dala még tavaly, a nagy tavaszi karantén vége felé született. A készre hangszerelt számot a zenekar 2020 őszén rögzítette a Szikra Projekt támogatásával, most pedig a videóklip is megjelent hozzá.

52. Dove díj

Bejelentették az idei Dove-díj nyerteseit

A kortárs keresztény könnyűzene elismeréséért létrejött Dove-díj idei győzteseit a múlt héten mutatták be az 52. GMA Dove-díjátadó gála keretén belül a Tennessee állambeli Nashville-ben.