A hívők – noha igaz, hogy az Atya szereti őket – nem mentesülnek a szörnyű tragédiáktól, a nehéz helyzetektől és a bűnnek a világban tapasztalható következményeitől. Bennük is különféle kérdések merülnek föl, amelyek természetesen következnek a terhelésből. Ugyanakkor azoknak, akiknek Krisztus a Megváltójuk, mégiscsak másképp kell reagálniuk a körülményekre, túllépve a követelőző kérdéseken és a hibáztatáson. Arra kell törekedniük, hogy Isten szemszögéből lássák a dolgokat, és bízzanak benne a viszontagságok közepette.

A 30. zsoltárban Dávid valamiféle nehézséggel találkozott – nem derül ki, hogy pontosan mivel –, emiatt úgy érezte, hogy nagyon mélyre került, és ellenségek veszik körül. De mégsem adta át magát az erőteljesen fájdalmas érzelmeknek, hanem tudatosan úgy döntött, hogy magasztalja az Urat (Zsolt 30,2). Ez a szándékos fókuszváltás segített Dávidnak abban, hogy képes legyen érzékelni Isten jelenlétét a körülmények ellenére is, és békességre leljen abban a bizonyosságban, hogy az Úr kézben tartja az eseményeket.

Jézus ugyanezt az elvet mutatta be a tanítványoknak egészen kézzelfoghatóan, amikor heves viharba kerültek hajójukkal, és hánykolódtak az erős szélben, a hullámok között, Jézus pedig ezalatt a hajó végében aludt. Amikor a vihar egyre nagyobb dühvel tombolt, és a tanítványokon úrrá lett a félelem és a rettegés, fölébresztették Jézust. Erre ő lecsendesítette a szelet és a hullámokat, majd megkérdezte tőlük: „Miért vagytok ilyen gyávák? Hogy van az, hogy nincs hitetek?” (Mk 4,40) Krisztus nem megkímélte őket a tomboló vihar élményétől, hanem inkább velük volt a viharban, így megtanította őket egy mélyebb igazságra annál, mint amire számítottak: ő mindennek az Ura. Később a halálból való feltámadása bizonyította, hogy még a halál sem győzheti le őt (1Kor 15,55–57). Áldozata és a bűn felett aratott győzelme a feltámadás és az örök élet biztos reményét adja a hívőknek.

Lehet, hogy ez az élet tele van a veszteségek miatt érzett fájdalommal, a reménytelenség zűrzavarával és az elutasítottság maró érzésével, de a Krisztusban hívők biztosak lehetnek abban, hogy a Jézusba vetett hit által Isten mindig velük van az átélt nehézségek közepette. Bízhatnak benne minden körülmények között, hogy örök távlatuk van, tudva, hogy bár „[e]ste bánat tér be, reggelre itt a vidámság” (Zsolt 30,6).

„Zengjetek az ÚRnak, ti, hívei, magasztaljátok szent nevét! Mert csak egy pillanatig tart haragja, de egész életen át a kegyelme. Este szállást vesz a sírás, reggelre itt az ujjongás.”

ZSOLTÁROK 30,5–6