Milyen jelenségek kísérik Isten kiválasztottjának az érkezését? Ézsaiás beszél öröménekről, amely dicsőségét, jó hírét és dicséretét zengi majd. Az Ézs 50,6-ban azonban egy további – igen megdöbbentő – oldalát is megismerhetjük a Messiás szolgálatának, ez pedig a szenvedés. Az a gondolat, hogy az eljövendő Királynak megaláztatásban lesz része, és gyűlölet tárgyává válik, ellentmondásnak tűnik, Ézsaiás próféciája mégis ezt mondja.

Bár Izráel népéből sokan arra számítottak, hogy Isten szolgája egy nagy király lesz, aki diadalmasan legyőzi az ellenséget, és harci paripán vonul be a városba, a valóságban annak lehettek tanúi, ahogy egy egyszerű iparosnak – aki a legalacsonyabb és legkevésbé becsült rétegbe tartozott – a nem is annyira nagy reményű fia emelkedik föl, és egy szamár hátán érkezik Jeruzsálembe. Jézus Krisztus olyan Király, amilyenre senki nem számított volna, és olyan brutális bánásmóddal szembesült, amelyet egyáltalán nem érdemelt.

Az ókori kultúrában előfordult, hogy a bolond embernek megütötték a hátát (Péld 19,29), vagy megtépték a szakállát, ami a megvetés és a lenézés kifejezése volt (1Sám 10,4–5). Ha pedig arcul köpnek valakit, az a mai világban is a legnagyobb megalázásnak számít. Jézus mégis önként állt elébe ellenségei gúnyolódásának (Mt 26,67–68; 27,26–31).

De figyeljük csak meg ennek a szolgának a hozzáállását! Azt írja ez a vers, hogy „[h]átamat odatartottam a verőknek” (kiemelés a szerzőtől). Ézsaiás igazolja, hogy ezek a szörnyűségek nem véletlenül történnek meg Isten kiválasztottjával, hanem a saját hozzájárulásával. Odatartja a hátát a verőknek, arcát a gyalázóknak. Nem fordul el azoktól, akik arcul köpik.

Ahogyan Máté leírja Jézus keresztre feszítését, abban azt látjuk, hogy Jézus megengedte, hogy mindez megtörténjen vele. Ez a kereszt hatalmas iróniája. A világmindenség Királya, aki egyetlen pillanat alatt megsemmisíthette volna ellenségeit, s ezáltal nem kellett volna elszenvednie a bántásukat, önként vállalta a keresztet, hogy eleget tegyen az Atya emberi bűn miatti haragjának. A királyok Királya választott népe iránti szeretetből szenvedő szolgává lett.

Jézus, Isten kiválasztott szolgája önként vállalta mindezt a szenvedést – egészen a halálig. Ezt a szenvedést és megaláztatást nem ő érdemelte, hanem mi. Jézus vette magára azt, amit mi érdemeltünk volna, azért, hogy miénk lehessen az, amit nem érdemlünk meg. Mivel ő önként vállalta a szenvedést, mi részesülhetünk a meg nem érdemelt kegyelemben és elfogadottságban.

Hagytam, hogy verjék a hátamat, és tépjék a szakállamat. Arcomat nem takartam el a gyalázkodás és köpködés elől.

ÉZSAIÁS 50,6