Az Ez az a nap! idén útra kelt, és eljutott Veszprémbe, Madridba, Pulába és Debrecenbe.

Pesten mindent mi csináltunk, de idén egyértelmű lett, hogy ezeken a helyeken kellenek olyanok, akik ott helyben átvesznek a szükséges feladatokból. Ráadásul Madridban és Pulában a nyelvet sem beszéltük, bár voltak segítségeink. Az elmúlt évek során kialakult, hogy amit 5-nek mondunk, azt a másik is 5-nek érti, ám ebben az időszakban volt, ahol 5 és fél, vagy akár 4 és fél lett belőle.

Össze kellett csiszolódnunk, meg kellett ismernünk a helyi szervező(i)nket, hogy átadhassuk mindazt, amit tudtunk, hogy mi kell egy ekkora rendezvény lebonyolításához. És csodáknak egyáltalán nem csodájára mindenhol kibontakoztak olyanok, akik addig ekkora esemény szervezésében még nem vállaltak szerepet. Kiderült, hogy sokkal többre képesek, mint addig, teherbírásban, türelemben, mások visszásságainak elviselésében és kezdeményezőkészségben is.

A legutóbbi talán a legfontosabb, hogy újra és újra nekiindulj, és mozdítsd a dolgokat, ügyeket, válaszokat, engedélyeket, ígéreteket, lehetőségeket. Mert a rendelkezésre álló idő mindig kevés, ezért ki kell hajtani a válaszokat, ajánlatokat, konkrétumokat azokból, akiknek kényelmesebben csordogálnak a hétköznapjaik. Mivel ez neked fontos, ráveszed őket egy nagyobb sebességre, és – bár néha prüszkölve – megadják azt, amit kérsz. Minden helyen megvoltak az ottani hőseink, akik nélkül nem sikerülhetett volna. Láttuk a megtorpanásaikat (kinek nincsenek), és azt is, ahogy összeszedik magukat, és mennek tovább. Sokszor mi is megdolgoztattuk őket a szempontjainkkal, de azok kellettek, hogy megvalósulhasson a rendezvény.

Az pedig egészen gyönyörű érzés volt, amikor valamilyen területen jobban teljesítettek, mint közülünk az illetékes. Amikor látod egy személyiség növekedését, jellemének a fejlődését, s ahogy elviszi a célig a projektet, és örül, mert sikerült. Mi soha nem éreztünk különbnek magunkat senkinél, mert minden tevékenységet egyformán fontosnak tartunk – méretétől függetlenül. Nem különb több tízezres koncertet szervezni, mint meglátogatni az asztmával küszködő embertársadat a lakóhelyeden, vagy vasárnap főzni a családnak. Sőt itt extra szerénység kell, mert ez látványos. Ám ha azt szeretnénk, hogy Jézus kapjon dicsőséget, akkor lényegtelenné válnak a szerepek, csak Ő számít, mert áldást csak tőle lehet kapni. Erre az emberek képtelenek.

Most pedig, hogy végére értünk ennek a sorozatnak, szeretnénk tudatni mindenkivel, hogy nagyszerű testvéreket ismertünk meg ezeken a helyszíneken. Mindegyiküktől tanulhattunk, ők pedig új dimenziókat ismerhettek meg, hogy mire is képesek. Mert mindenki képes fejlődni ott, ahová Isten állítja, s ezt közvetlen közelről láthattuk. Az összefogásban pedig nincs nyelvi vagy stílusbeli akadály, csak szándék kell és türelem. Ezt pedig kölcsönösen próbáltuk biztosítani a másiknak.

A négy teltházas rendezvény önmagáért beszél, és ezekhez kellettek a helyi hősök, akik a vállukon vitték a terhek nagy részét. Köszönet nekik érte! Aztán látták, hogy megérte, mert az ő háttérben végzett munkájuk ezreknek tette lehetővé, hogy Isten megáldja őket. A jóérzésen felül az Úr ad majd nekik jutalmat. Annál pedig nincs jobb és teljesebb. Itt a földön pedig a szervezés bővíti a kapacitást, és gazdagítja a személyiséget.

Azt hisszük, hogy mi adunk, pedig fordítva van: a tevékenység közben fejlődünk. Jól ki van ez találva, ahogy a Mester olyan precízen megfogalmazta: Adjatok és nektek is adatik. Ámen.