Mike Donehey dalszerző, előadóművész, podcaster, és ami a legfontosabb, férj és apa. Elmondása szerint számára a váratlan dolgok elfogadása volt az, amely által folyamatosan bátorító és lélekgyógyító zenéket tudott létrehozni. Ezek a váratlan dolgok olyan módon zavarják meg az életünket, amit talán soha nem választanánk, végül mégis áldásokat eredményeznek.

Mike Donehey: Flourish
Mike Donehey: Flourish

Amikor a világot elérte a járvány, Donehey, mint oly sokan mások, küzdött. A Tenth Avenue North, az általa alapított és sok éven át vezetett zenekar éppen feloszlóban volt és a búcsúturnéját tervezte, amikor minden megállt. A turné lemondásával és a zenekar hivatalos végével Donehey elveszettnek érezte magát, nemcsak azzal kapcsolatban, hogy mik legyenek a következő lépései, hanem úgy érezte magát, mint – saját szavaival élve – egy kiszáradt szivacs.

Ahogy teltek a hónapok, rájött, hogy el kell gyászolnia ezeket a drasztikus változásokat. Minél inkább kezdett megnyílni, és hagyta, hogy a szomorúságot és a fájdalmat érezze, “annál több öröm áradt be a másik oldalon” – magyarázza. A dalok elkezdtek áradni, és gyorsan elkészült az album.

“Ha több örömöt szeretnél, engedd meg a szomorúságot” – mondja Donehey. “Gyászolj, hogy eljuss oda, ahová menned kell, mert minél jobban összezsugorítod a szomorúságodat, annál inkább elzsibbasztod a remény fájdalmát. A Flourish nem a naivitás albuma, hanem annak elismerése, hogy egy sivatagban voltam, hogy értékelni tudjam a rajta átfolyó patakokat.”

A Flourish-ban Donehey bátorítással, sebezhetőséggel, gyásszal, őszinteséggel, elfogadással, elismeréssel teli énekeket oszt meg. Ilyen és ehhez hasonló témákat érint a lemez tizenegy dalában, amely abból a küzdelméből született, hogy megtanulja, mi kell ahhoz, hogy valóban virágozzunk minden körülmények között.