A 90-es években Amy Grant és Michael W. Smith bekerült a popvilág elitjébe. 1993-ban Smith koncertjein többen voltak, mint Michael Jackson fellépésein. Smith a világ egyik legtermékenyebb dalszerzője, aki folyamatosan alkotja a szebbnél szebb énekeket. Sorban jött a Friends, a Place in This World vagy a Secret Ambition, ez a különleges dal, melynek olyan sokatmondó a címe:
A keresztény művészeknek azonban vigyázniuk kell, amikor bekerülnek a világi közegbe, mert, mint ismeretes: a csónak lehet a vízen, de a víz nem lehet a csónakban. Smith egyik énekéhez a kiadó készített egy klipet, melynek végén egy nőnek a vállára téve a kezét mennek ki a képből. Itt kapcsoltak a feleségével együtt, és vigyáztak, hogy ne menjenek a dolgok ebbe az irányba.
Amikor hallotta a kritikákat, hogy miért mozog nemhívő közegben, akkor nem magyarázkodott, hanem ezt mondta: „Én tudom, hogy milyen beszélgetések voltak, és kikkel a koncertek során”. Ekkoriban vezetett egy fiataloknak szóló klubot is Nahville-ben – nagyon aktív időszaka volt ez.
Az egész keresztény könnyűzene egy óriási változáson ment át a kétezres évek elejétől. Leáldozott a sztárok ideje, és egyre népszerűbb lett a dicsőítés. Abban viszont nincsenek sztárok, csak esetleg ismert dicsőítő együttesek, énekesek. Ott máshova irányul a dicsőség. Smith jól ráérzett erre a váltásra, mert ekkor jelent meg a Worship című albuma, és a fellépésein is sok imádó éneket kezdett el játszani.
Érdekes, hogy már az első, popos időszakában is ott volt benne a dicsőítésre való szándék. Ennek az ékköve a valaha született egyik legszebb imádat, az Agnus Dei:
Smith előadásában sok ének vált világszerte ismertté, mivel rá évtizedek óta sokan figyelnek. És személyesen figyelhetünk mi is, ha létrejön a július 24-i Puskás Aréna alkalom, mert Smitty készül jönni hozzánk. Legyen úgy.
