Jób valószínűleg a Krisztus előtti második évezredben élt, története pedig az egyik legismertebb történet a Bibliában. Keresztények és nem hívők egyaránt sokan ismerik ezt a szenvedésről és fájdalomról szóló elbeszélést. A könyv egy-egy olyan Jób élethelyzetét ismertető prózai leírással kezdődik, illetve végződik, szembeállítva egymással azt a szenvedést, amelyet a Sátán okoz neki, Isten gondoskodásával, oltalmával és végső áldásával (1–2. fejezet; 42,7–17). A könyv nagy része olyan beszédekből áll, amelyeket Jób barátai (2,13) mondanak, akik elég hamar Jób legélesebb kritikusává válnak (3–37. fejezet).

Ez a könyv olyan kérdéseket feszeget, amelyek a szenvedő ember gondolataiban minden korban fölmerülnek. Hogyan engedheti meg Isten egy igaz ember szenvedését? Isten nem szeret…? Vagy nem igazságos? Egyáltalán miért engedi meg a szenvedést – az emberét, a teremtett világét –, ha valóban ő az ura mindennek?

E kérdések újra és újra fölmerülnek a könyvben, ám úgy tűnik, hogy a választ sehogyan sem sikerül megtalálnia sem Jóbnak, sem a feleségének, sem a barátainak. Végül aztán Isten is megszólal. Fölhívja Jób figyelmét arra, hogy az ő – mármint Jób – tudása Isten végtelen bölcsességéhez képest igencsak korlátozott. Isten jó, és ő tart kézben mindent, még akkor is, ha népe számára néha kérdéses, hogy hol is van. Isten figyelmezteti Jóbot és a könyv olvasóit, hogy nehogy túlzott egyszerűsítéssel megpróbáljanak túlzottan leegyszerűsített összefüggést találni az e világban átélt áldások és szenvedések, illetve Isten jósága, gondoskodása és uralma között. Isten mindenben hat, és képes a legnagyobb fájdalom és szenvedés révén is beteljesíteni jóságos tervét a világban.

Jézus kereszthalála Isten gonosz feletti hatalmának a legfőbb példája. A felszínen úgy tűnik, hogy a kereszt a legnagyobb gonoszság, amelyet el lehetett követni Isten Fia ellen. Jézus teste megkínozva és megsebezve egy római kereszten függött – követői legnagyobb rémületére. Úgy tűnt, hogy Jézus elvesztette a csatát a gonosszal szemben. De eközben Isten éppen azon volt, hogy tökéletesen beteljesítse dicsőséges tervét, vagyis megmentse az elveszett bűnösöket. Terve megvalósításához arra volt szükség, hogy Fia átmenjen ezen a szenvedésen, ne pedig megkerülje. Három nappal később Jézus üres sírja az ő győzelmét kiáltotta a világba. Jézus Krisztus, a megígért Messiás legyőzte a Sátánt, a bűnt és a halált, a lehető legváratlanabb módon: úgy, hogy ő maga is átélte a halált.

A mai hívők erőt meríthetnek abból a tényből, hogy ha szenvedést élnek is át, Isten munkálkodik, és bízhatunk benne. Ő már megnyerte a háborút.

„Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve!”

Jób 1,21