Ez az utazás nem volt éppen diadalmenet: a nép, bár élvezte Isten gondoskodásának az áldásait, a lázadás és a bálványimádás bűnébe esett. Isten folyamatosan tanította őket – rendelkezésekkel és büntetés által is –, hogy őt imádják, és felkészült szívvel érkezhessenek meg az ígéret földjére.

Ebben a könyvben számos olyan személy és hely neve szerepel, aki és amely ismeretlen a mai olvasó előtt, ezért sokan úgy vélik, hogy ezen iratnak nincs üzenete a mai ember számára. Izráel pusztai vándorlása azonban végig Isten hűségéről tanúskodik. Minden egyes név egy olyan személyt takar, akit Isten kiszabadított az egyiptomi fogságból. Minden egyes hely Isten gondoskodását bizonyítja. Minden esemény azt tanúsítja, hogy Isten milyen hatalmas, és hogy hűségesen megtartja ígéreteit.

Mózes negyedik könyvének az eseménysora az Izráel Egyiptomból való szabadulását követő második év második hónapjától indul a Sínai-pusztában. A vándorlás innentől számítva még csaknem további harminckilenc évig tartott a pusztaságban, míg elértek az ígéret földjére. Az első népszámlálás felsorolja Izráel ama vezetőit, akik az Egyiptomból szabadultak első generációjához tartoztak, s akiknek az volt a feladatuk, hogy Isten népét segítsék az úton. Azonban ez az első generáció ahelyett, hogy Istennek engedelmeskedett volna, folyamatosan zúgolódott az Úr ellen, nem bízott benne, és mivel nem törődött Isten utasításaival, förtelmes bűnöket követett el.

Az Úr azzal büntette ezt a nemzedéket, hogy nem léphetett be az ígéret földjére. Viszont továbbra is megóvta az életüket, és gondoskodott róluk a pusztában. Továbbra is jóságosan szólt hozzájuk, igéjével tanítva őket, hogy gyermekeiket felkészíthessék az ígéret földjének elfoglalására. Negyvenévi vándorlás után Mózes és Áron a második generációt is számba vette (4Móz 26). Most már készen álltak arra, hogy belépjenek az ígéret földjére. De a kérdés továbbra is ugyanaz volt: vajon ennek a nemzedéknek sikerülhet-e az, ami a szüleiknek nem sikerült?

A többi ószövetségi könyvhöz hasonlóan a 4Móz is Isten azon ígéretéről tanúskodik, hogy megszabadítja népét bűneik következményeitől. Mózes negyedik könyve az önfejű és makacs nép iránti isteni türelem és jóindulat bizonysága. Isten, minden bűnük ellenére, beteljesítette mindazt a jót, amelyet az ő életüket illetően és a körülöttük élő népek javára eltervezett. E jó tervnek a beteljesedése a Messiásban, Jézus Krisztusban éri el a csúcspontját, aki tökéletesen és véglegesen leszámolt a Sátánnal, a bűnnel és a halállal. Ez a könyv előrevetíti Isten feltartóztathatatlan eltökéltségét, amellyel mindezt végbeviszi az emberi bűn ellenére is. Semmi nem állíthatja meg Istent, még az emberi bűn sem. Kegyelme elég ahhoz, hogy népét szeretettel az ő jelenlétébe vezesse – akkor, most és mindörökké.

„Nem ember az Isten, hogy hazudnék, nem embernek fia, hogy bármit megbánna. Mond-e olyat, amit meg ne tenne, ígér-e olyat, amit nem teljesít?”

4Mózes 23,19