X és Y megállapodtak, hogy a X a következő hónaptól valamennyivel többet számlázhat majd Y cégének. Az első, emeltebb összeg kiszámlázása után Y telefonál, s megkérdezi, hogy miért lett kétszer akkora az emelés, mint amennyit megbeszéltek. X egy darabig nem jutt szóhoz, mert világosan emlékezett a kimondott összegre, amire Y is rábólintott. Mindketten komoly emberek  kiváló felfogással, akiknél szándékos hazugság, manipuláció, vagy az adott szó megváltoztatása eleve ki van zárva. Az egyik ennyire emlékezett, a másik annyira. Végül, X nem erőlteti, mivel így is többet kapott, mint korábban. Ehhez hasonló helyzetek általában azok között fordulnak elő, akik sokszor találkoznak, pédául családtagok vagy munkatársak. Ilyenkor érdemes gyorsan rövidre zárni az egészet, mert az esetek zömében bagatell dolgokról van szó. Ugyanakkor komoly vita, sőt veszekedés is kirobbanhat, pláne, ha valaki kimondja a tilosak egyikét: „Te mindig” vagy „Te soha”. Ha két értelmes ember teljes meggyőződéssel mást állít, akkor lapozni kell.

A félreértések másik fajtája, amikor nem mondunk elég információt valakinek, akitől várunk vagy kérünk egy dolgot. Ugorj fel az irodába a kocsikulcsért – szól az instrukció, és ő a pesti irodába ugrik fel, a kocsikulcs meg a budaiban van. Azt hisszük, elég annyi információ, de a másiknak másként görbülnek az agytekervényei, és másképp illeszti össze az információkat. Időbe telik, míg annyira összeszokunk, hogy ugyanazt értsük ugyanaz alatt. Hosszú távon megéri eleinte részletesen elmondani, menet közben leellenőrizni, visszakérdezni, beszámoltatni. Mert hallatlanul nehéz bárkinek a helyzete, ha nem kap elég információt valamihez, és ugyanakkor el kell intéznie azt. Az élet siettet, és nem könnyű belehelyezkedni a másik helyzetébe, hogy az neki mennyire új vagy bonyolult.

Ki ne hallotta volna már ezt vagy ilyesmit, egy kisebb helyen: – Menjen el a Bözsi néni vegyesboltjáig, ott forduljon jobbra, majd a Postánál meg balra, és ott lesz mindjárt a Rendelő mögött, de csak megkerülve tud behajtani, mert ott kameráznak, és a múltkor egy pesti embert 30 ezerre büntettek meg. Óbudára mész, és a Margit hídról való lejövetnél találkozol valakivel. Várod már 15 perce, felhívod, kiderül, hogy ott van a Petőfi híd lábánál. Hamar átér, és és nem tudsz mit mondani, mert nagyjából 103 százalékig biztos vagy benne, hogy ide beszéltétek meg. Az viszont fantasztikus érzés, amikor röviden elmondod az új munkatársnak, hogy mit hozzon el honnan, és amikor megérkezik, kiderül, hogy félfüllel hallotta, hogy a titkárnőnknek arrafelé van egy küldeménye a postán, és egyúttal azt is felvette. Közben kiszámolod, hogy mennyire gyors, s hogy nagyon ismerheti Pestet, mert az egész kevesebb volt, mint egy óra, ami a másik sofőrnek, a szokásos egy elintézendővel szokott lenni másfél. Aztán van, akinél másként jelenik meg, amit mondasz – ezt onnantól be kell kalkulálni. A reálok és a humánok könnyen félre tudják érteni egymást, mert az egyiknek a „mi” a fontos, a másiknak pedig a „hogyan”. Mindenkinek megvannak a maga történetei a saját félreértéseiről.

Nagyon sok félreértés van Istennel kapcsolatban is. Természetes, hogy reggel dobog a szívünk, s hogy vehetünk levegőt, süt a nap és lesz termés, s ez a hihetetlenül bonyolult világ összhangban mozdul. Ám minden csak akkor működik, ha valaki működteti. Félreérthetjük azt, amikor üzen a lelkiismereten, a Biblián, vagy seregnyi máson keresztül, és nem keressük a kapcsolatfelvétel lehetőségét. Ő látja, hogy fogy az időnk, és mindenféle módon jelez, amit másnak gondolunk, és nem vesszük komolyan. Félreértés ne essék, az a legfontosabb, hogy Őt ne értsük félre, ami végzetes lehet. Ha pedig megértettük, akkor hozzájutunk a leglényegesebbhez ezen a világon. Jó lenne, ha senki nem értené félre, de a többi csak látszat, ami mulandó.