Izráel népe eredetileg teokráciában kellett volna, hogy éljen, azaz egyedül Isten, a legfőbb Úr vezetése alatt. Történetükből azonban kitűnik, hogy mindig vágytak arra, hogy valamilyen emberi vezetőt emeljenek maguk fölé méltóságteljes – és gyakorta elhajlásra csábító – hatalmi pozícióba. Úgy tűnik, hogy Isten népe soha nem volt elégedett azzal, amit Isten adott neki.

Az emberi vezetésben a közösség ereje összegződik, amelyet aztán különféle úton-módon bizonyos vezetőkre bíztak Isten népének a története során. Egyes esetekben a vezetők hűségesen igazodtak Istenhez, ezért az iránta való engedelmesség és bűnbánat útján tudták vezetni a népet. Ezek a vezetők jó eszközök voltak arra, hogy féken tartsák a rosszat, ítéletet mondjanak a gonoszság fölött, és Isten útjára tanítsák az embereket.

A vezetői rang igen gyakran a gőgnek és a lázadásnak ad teret. A Bírák könyve részletesen bemutatja, hogy micsoda rombolást végez az, ha a vezetők nem hajlandók Istennek alárendelni magukat, hanem a saját hatalmuk bűvöletében élnek. Az ilyen vezetők nemcsak az Isten elleni lázadás irányába vitték a népet, hanem ráadásul üldözték is azokat, akik megpróbáltak mégis Isten útján járni.

Az emberi vezetők alkalmatlanságáról és Isten népének az üldözéséről Jézus is szólt Hegyi beszédnek nevezett igehirdetésében (Mt 5–7). Jézus óvta követőit attól, hogy az üldöztetésekre válaszul védekező állásba meneküljenek, vagy visszavágjanak. Azt mondta, hogy övéi inkább tartsák áldásnak, ha a vele való kapcsolatuk miatt üldözik őket. Azok, akik üldöztetést szenvednek, nyugodtak lehetnek afelől, hogy a mennyben meglesz a jutalmuk.

E bukott világban a rossz emberi vezetés mindig is az élet valóságához tartozott, ami választás elé állítja az egyházat: vagy rettegve visszahúzódik, vagy hűségesen kitart, és Istent dicsőítő módon aláveti magát az emberi felsőbbségnek, imádkozva a vezetőkért, és megbecsülve az általuk viselt tisztséget (Róm 13,1–7). Isten, a mindenható Úr kezében tartja a világ sorsát és a vezetők szívét is. Ha a felsőbbség Istennel szemben áll, Isten népe akkor is biztos lehet benne, hogy mindent a javukra és az ő dicsőségének építésére használ föl.