Vannak olyan mondatok, melyeket az egész világ, egy ország, egy család, esetleg egy baráti társaság idéz újra meg újra. Részévé váltak a kultúránknak, mert annyira találóak, kifejezőek, vagy pedig egy ikonikus pillanatban, ikonikus személytől hangzottak el.

„I have a dream” – mondta Martin Luther King, és ez ott visszhangozhat sokunkban, akiknek van egy (vagy több) álmunk, amit lehet, hogy eleinte csak magunknak fogalmazunk meg. De meg kell fogalmazni, és forgatni kell, mint ő is tette, és aztán megélni azt, mint ahogyan tőle láttuk. „Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek” – hangzott el Neil Armstrongtól, miután rálépett a Holdra.

Van egy szituáció, és arra beugrik egy ismert mondat, amitől még olyanabb lesz az a pillanat. Mert bizony előállhat olyan helyzet, amelyre nagyon izmos barátunknak a „Hasta la vista baby” vagy az „I’ll be back” idézete ráillik. És ha „A nemzetközi helyzet egyre fokozódik”, akkor tudjuk, hogy az „Élet nem habostorta”. Sportolóként pedig az a legjobb, ha „Az elején mindent beleadsz, és aztán fokozatosan erősítesz”. Vagy itt van Pajor Tamás elgondolkodtatója, miszerint „A disznóvágást nehéz feldolgozni”.

Mindannyiunknak megvannak az emblematikus mondatai, melyeket a gyerekeink, barátaink, kollégáink vagy kedvenc színészeink, netes arcaink mondtak. Ezek színesítik az életünket, kapcsolatainkat, társalgásunkat. Az igazi tartalmat azonban egy másfajta közlés, a hozzáállás adja. Amikor valaki azt látja benned, aki lehetnél, és ebből sok-sok egymondat születhet. Nézhetné azt is, aki voltál, és azt is, aki vagy, de ő nem néz, hanem lát. Azt, aki potenciálisan vagy, és akivé válhatsz.

Ez a lelkület mondatja ki azokat a szavakat, amikbe belekapaszkodhatsz, mert előre vivő erejük van. Amikor félve elviszed az első próbálkozásodat egy szaktekintélyhez, és ő azt mondja rá, hogy elmegy, és hogy érdemes ezzel foglalkoznod. Vagy amikor belülről rámozdulsz valami új dologra, és valaki biztat, hogy csináld csak, jó ez az út, amin elindultál. A pozitívan hozzánk viszonyuló emberek életünk adott pontján kimondtak egy (vagy több) mondatot, mellyel óriásit lendítettek rajtunk. Ők akkor jobbak, tekintélyesebbek voltak, és azzal, hogy meglátták bennünk a lehetőséget, adtak egy nagyon fontos visszacsatolást annak, amit mi belül éreztünk. Szabadságot kaptunk arra, hogy azok lehessünk, akik valójában vagyunk.

Ha akkor nem adják támogató hozzáállásukat, ha nem adnak esélyt, akkor ma nem lennénk itt, és nem lennénk azok, akik most vagyunk. Mert a legkisebb kezdeményezést és tenni akarást is díjazni kell. Mert az aktív emberek viszik előre a világot. De sokakkal tudatni kell, hogy szükség van rájuk, mert csak akkor hiszik el úgy igazán, és akkor jönnek elő, és azután teljesednek ki. Csak megköszönni tudjuk azoknak, akik anno helyet adtak maguk mellett, pedig még alig tudtunk valamit arról, amiben ők már mesterek voltak. Azt fejezték ki magatartásukkal, hogy helyem és feladatom van a világban, és rám adták a nagyobb zakót, hogy majd belenövök. Néztem aztán magam a tükörben, és bizony lógott rajtam, de eszembe jutott a biztatásuk, hogy egy napon majd jól fog állni. Az ő szavuk miatt gyúrtam, edzettem, gyakoroltam, és tényleg egy idő után már az utcán is megjelenhettem benne.

Az életmozdító egymondatok. Minél nagyobb tekintély mondja, annál többet jelent. Ha pedig arról a helyről jön egy ilyen mondat, ahol az élet irányítója található, akkor azok a mondatok egy egész életet tudnak rendbe hozni, biztonságba helyezni. Olyanok, mint „Jobb adni, mint kapni…Én sem hibáztatlak, eredj el és ne vétkezz többet… Ne félj, csak higgy… Aki hisz bennem, az nem lát halált, hanem örökélete van…Ne nyugtalankodjatok, hanem bízzatok Istenben”. Amikor a Biblia 30 ezernyi mondatából személyes üzenetként érkezik egy-egy ilyen nekünk címzett, akkor ezek megváltoztatják azt a helyzetet, amiben vagyunk. Mert alhatunk úgy, mint egy kisbaba, ha magunkra vonatkoztatjuk ezt a mondatot: „Ha lefekszel, akkor nem rettegsz, hanem lefekszel, egyből elalszol, és gyönyörű lesz az álmod”.

Aztán egy idő után mi is megfogalmazzuk a magunk egymondatait, melyeket felfelé irányítunk. Mert ilyen mondatban kért segítséget egy apa, akinek a fiának a lábán egy kelés nőtt. Az orvosok nem tudták beazonosítani, nem tudott cipőt húzni, és már annyit hiányzott az iskolából, hogy szóba jött az évismétlés is. Aztán egy válaszérkezős napon magától kifakadt ez a kelevény, az orvos kitisztította, vehetett cipőt, és nem vesztett el egy évet emiatt. Evan Robertsék azt kérték, hogy „Bend us, Lord (Hajlíts meg bennünket, Uram)”, és erre Wales megtelt élettel, amely így nem volt már tovább néma és elnyomott tartomány.

Fontosak az egymondatok. Olvasni is, hallani is, mondani is. Általuk színesebb és jobb a világ.