Az Efezus 1 kifejti, mi az egész teremtett világ létezésének és valamennyi emberi tevékenységnek a legfőbb célja: Isten dicsérete és dicsősége. Ahogyan ezekben a versekben láthatjuk, Isten az ő akaratának tetszése (Ef 1,5) és kegyelmének dicsősége (1,6) szerint cselekszik. Isten kegyelmének gyermekei felé megnyilvánuló gazdagsága nem kötelezettség, hanem Isten önkéntes cselekedete, amely minden emberi okoskodást elnémít – teljes mértékben ámulatra késztet.

Milyen oka lehet Istennek arra, hogy megváltsa a bűnös emberiséget? Ádám és utódai semmi mást nem várhattak, csak kárhoztatást (Róm 5,12–19). Az emberiségben nincs semmi jó, ami megváltást érdemelne. Sőt mindenki elfordult, és úgy döntött, hogy fellázad Isten útja ellen (3,9–20). Az emberiség durva lázadásának fényében valóban elképesztő, hogy Isten olyan fenséges ajándékot kínál fel, mint a megváltás. Mégis, nem sokkal azután, hogy Ádám és Éva elkövette első bűnét, Isten megígérte, hogy elhozza a megváltást (1Móz 3,15). Ezt az ígéretet megerősítette szolgájának, Dávidnak (2Sám 7,12–17) és még sok más alkalommal az ószövetségi történelem során.

Az Úr ígéretei soha nem üres szavak csupán. Szentháromság egy Istenünk konkrét tettekkel vitte véghez megváltási tervét. Tudta, hogy az ember vétkezni fog, tönkreteszi teremtését, így szükség lesz megváltásra, ezért az Atya Isten már a világ megteremtése előtt kialakított egy tervet (Ef 1,4). Nem hagyta reménytelenségben drága teremtményeit, hanem gondoskodott kiútról a káoszból, amelyet az emberiség ősapja, Ádám okozott. Az Atya Isten tervének megvalósulásához az „Isten-embernek” kellett megfizetnie a végső árat az ember lázadásáért. Ez a büntetés túl sok lett volna az embereknek; egyedül Isten tudta megfizetni. Ugyanakkor egy embernek kellett megfizetnie, hiszen Ádám bukása vonta maga után az 1Móz 3. fejezetének átkait. Az egész bukott teremtést érintő igazságszolgáltatást tehát csak olyasvalaki elégíthette ki, aki teljes mértékben Isten és teljes mértékben ember volt.

Jézus, aki egyszerre volt teljes mértékben Isten és ember, áldozatával biztosította a szükséges megváltást. Ezt az Atya által lefektetett és a Fiú által véghez vitt tervet a Lélek bennünk lakozása garantálja (Ef 1,13). A Szentlélek a pecsét vagy biztosíték ezekre az ígéretekre a keresztények számára egy egész örökkévalóságon át. A „zálog” szó ebben a szövegrészben ugyanazt a jelentést hordozza, mint egy jegygyűrű – a hovatartozást jelzi, az Isten és népe közötti elszakíthatatlan kapcsolatot tükrözi. A dicsőség Istene tehát egy olyan ígéretet kezdeményezett, biztosított és garantált, amely dicshimnuszt fakaszt az Atya, a Fiú és a Szentlélek iránt.

Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával Krisztusban. Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában. Őbenne van – az ő vére által – a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelmének gazdagsága szerint, amelyet kiárasztott ránk teljes bölcsességgel és értelemmel. Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát, amelyet kijelentett őbenne az idők teljességének arról a rendjéről, hogy Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van. Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik; hogy dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedünk Krisztusban. Őbenne pedig titeket is, akik hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek, eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel, örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására.

EFEZUS 1,3–14