Mózes (5Móz 32,1–43) és Józsué (Józs 24,1–28) is kezdeményezett efféle gyűlést a halála előtt. Ehhez hasonlóan Jósiás király is összehívta Júda népét, amikor megtalálták a Törvényt, és felolvasta nekik (2Kir 23,1–3). A múltra való emlékezés teremtette meg a lehetőséget arra, hogy a jövőre figyeljenek. Az, hogy Isten népe meghallgatta a saját történetét, döntés elé állította: vagy megújítja az Istennel való szövetséget, és vele megy tovább, vagy egy másféle jövőt választ magának, más „istenek” szolgálatában.

Nehémiás könyvének a 9. fejezetében azt olvassuk, hogy a nép majdnem három hétig tartó istentiszteletet rendezett. Minden egyes nap azzal telt, hogy hallgatták a Törvény igéit, majd bűnbánatot tartottak, és Istent imádták. Lelkileg felkészültek arra, hogy megújítsák az Istennel való szövetséget. Ez a szövetség nem bizonyos viselkedésmódokról vagy elméleti igazságokról szólt; keretét Isten lázadó népe iránti kegyelmének a története adta. Miután Isten nagyságát dicsőítették, és kifejezték, hogy elismerik őt mint a mindenség Teremtőjét és Megtartóját, a léviták újra elmondták a történetet. Azzal kezdték, ahogyan az Úr elhívta Ábrahámot, és szövetséget kötött vele.

Fölidézték, hogy Isten milyen hűséges volt, és keseregtek őseik bűnei miatt. Ezek a bűnök végül büntetéshez, a fogsághoz vezettek. Egyértelmű, hogy bár fizikai értelemben visszatértek saját országukba, megértették, hogy még mindig Isten ítélete alatt állnak. Ráébredtek, hogy még nem történt meg a teljes helyreállítás. Átélték e tény fájdalmas valóságát, hiszen a saját földjükön is „rabszolgák” voltak a pogány Perzsa Birodalom részeként (Neh 9,36–37). Ábrahámtól saját jelenükig az egészet az emlékezetükbe idézték, és ez az emlékezés meg is hozta a kívánt eredményt.

Az Újszövetségben István ugyancsak elődei hagyományát követte, amikor nyilvánosan fölidézte Izráel történetét (ApCsel 7,2–53). Az volt a célja, hogy vádlóit szembesítse Isten jóságával – és saját bűnükkel. Bár azt tartották magukról, hogy ők a legigazabbak atyjukfiai között, István egészen más képet festett róluk. Valójában az Isten elleni lázadásban bűnösök. Elutasították a Krisztusban fölkínált új szövetséget, elárulták és megölték őt. Izráel történelme során valahányszor újra elmondták a történetet, Izráel népe mindig megújította az Istennel való szövetséget. István beszéde kivételnek bizonyult; tragikus módon Izráel vezetői más utat választottak.