Jób két eleven hasonlattal írja le az élet nyomorúságát és rövidségét: hervadó virág és tűnő árnyék. A szenvedés közepette az élet törékenysége és ideiglenessége kerül előtérbe. A szenvedő ember számára néha úgy tűnik, hogy az élete olyan, mint egy levágott virág, amelynek a szirmai kezdenek elhervadni, vagy mint egy árnyék, amely napnyugtakor elkezd halványulni, mígnem végleg eltűnik.

Ha tényleg csak annyi volna az élet, amennyit itt róla Jób keserűen megállapít, akkor valóban nem lenne semmi reményünk. De létezik egy tökéletes szenvedő, aki kegyelmesen magára vette az emberi szenvedést! Isten Fia, a Szentháromság mennyei lakója úgy döntött, hogy magára veszi az emberi életet és szenvedést.

A szenvedés szembesítette Jóbot azzal a rombolással, amelyet a bűn okoz ebben a világban: megsemmisítő, fájdalmas és kegyetlen. Ezt látva hihetetlennek tűnik, hogy Jézus odáig alázta magát, hogy magára vegye az emberi élet feltételeit. A Szentírás azt mondja: „Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is volt, aki amikor Isten formájában volt, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresítette, szolgai formát vett fel, és hasonló lett az emberekhez.” (Fil 2,5–7)

Jézus pontosan tudja, hogy mivel kell megküzdenünk nap mint nap, és ő ezt – tisztán szeretetből – magára vállalta. Ugyanazokkal a nehézségekkel és kísértésekkel kellett neki is szembenéznie, mint bármelyikünknek. Tökéletes alázattal vállalta ezt az életet, és egyszer sem kérdőjelezte meg Isten hatalmát és jóságát. Az Isten iránti engedelmesség vitte őt a keresztre: „És amikor emberi formában volt, megalázta magát, engedelmes volt halálig, mégpedig a kereszthaláláig.” (2,8)

Minden szenvedés közepette Jézusra támaszkodhatunk. Természetes, hogy az ember siránkozik és panaszkodik, amikor az élet nehéz, de Jézus révén lehetőségünk nyílik arra is, hogy felülemelkedjünk ezen, és bízzunk benne, hogy az ő útja tökéletes. Jézus nemcsak a szenvedésben azonosult az emberiséggel, de a reményt is ő adta, mert végleg legyőzte a bűnt és a szenvedést. A Szentírás elmondja, hogy Krisztus élete, halála és feltámadása miatt az e világi nehézségek csak átmenetiek: „Mert akik e sátorban vagyunk, megterhelten sóhajtozunk, mert nem levetkőzni akarunk, hanem felöltözni, hogy a halandót elnyelje az élet.” (2Kor 5,4) Amikor visszatér, Jézus mindent újjáteremt, és akkor a virágok nem hervadnak el, és az élet soha nem halványul el múló árnyékként.