A kígyó minden előzetes bevezetés nélkül jelenik meg a paradicsomban, az 1Móz 3,1 versben. A kígyó egyszerre valami lenyűgöző és utálatos, Ádám és Éva mégsem ismeri föl a kígyóban megtestesült veszélyt. Aztán a 3,8 versben hirtelen ki is derül, hogy milyen veszedelmet hozott ez a teremtmény, miután Ádám és Éva engedett csábításának, és belemerült a bűnbe. Isten – szokása szerint – hűvös alkonyatkor a kertben sétál; most történik meg először, hogy Ádám és Éva elrejtőzik előle a szégyen miatt, amelyet bűnös engedetlensége következtében érez.

A Róm 5,12–21 részében Pál a történelem eme mozzanatához vezeti vissza olvasóit, és eléjük tár egy Isten által ihletett magyarázatot. Kifejti, hogy Ádám bűne az egész emberiség bukásához és halálához vezetett. Egy ember (Ádám) által jött be a halál, de egy Ember (Jézus Krisztus) révén vált elérhetővé Isten kegyelme és ajándéka (az örök élet).

Ennek a két embernek, Ádámnak és Jézusnak a műve nem pusztán egymás ellentéte. Krisztus műve – a kereszten elvégzett megváltás – sokkal nagyobb, ugyanis Isten életét és megváltását hozza el azoknak, akik lelkileg halottak. Ádám halála mindenkire kihatott, Krisztus élete azonban felülírta. Ádám engedetlensége révén a halál uralkodott el, és az egész világ Isten ítélete alá esett.

Ezzel az ítélettel szemben Jézus ingyen felkínálta az emberiségnek a hit általi üdvösség ajándékát, amelynek következménye a megigazulás. Ez azt jelenti, hogy ennek az ajándéknak az a célja, hogy igazzá tegye (megszabadítsa a terhelő ítélettől) azokat, akik ítélet alatt voltak. Ez a dicsőséges ígéret rendkívüli reménységet kínál azoknak, akik „Krisztusban” vannak. Ők ugyanis újjászülettek Isten ereje által, és a státusuk ezért már nem az, hogy „Ádámban” vannak, hanem az, hogy „Krisztusban”. Ezért örökölhetik mindazt, amit Isten megígért azoknak, akik „Krisztusban” vannak, és megmenekülnek attól a haragtól, amely azokat sújtja, akik „Ádámban” vannak. Milyen mérhetetlenül nagyobb Jézus műve, mint Ádám bűne!

A kígyó pedig ravaszabb volt minden vadállatnál, amelyet az Úristen alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek? Az asszony így felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén áll, mondta Isten: Ne egyetek abból, ne is érintsétek, hogy meg ne haljatok! A kígyó erre így felelt az asszonynak: Dehogy haltok meg! Hanem jól tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz. Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, hogy csábítja a szemet, és kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított hát a gyümölcséből, és evett. Adott a vele levő férjének is, és ő is evett. Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy meztelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak.

1MÓZES 3,1–7