Az egész világ
Fontos figyelembe venni, hogy A jelenések könyve az egész világnak szól.
Nem egyetlen népnek, nemzetnek, nyelvnek vagy királynak prófétál csupán, hanem az összesnek. János írásából világosan látszik, hogy az ítélet nemcsak bolygónk egyes részeire sújt majd le, hanem az egész világra.
A Sátánnal kapcsolatban János azt mondta, hogy „az egész földkerekséget megtéveszti” (12,9). Arról is beszél, hogy „a föld minden lakosa”, aki nem követi az evangéliumot, imádni fogja a tengerből feljövő fenevadat (13,8), a földből feljövő fenevad cselekedetei pedig érintenek „kicsinyeket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat” (13,16).
A jelenések könyvében megjövendölt sok-sok nyomorúság mindenkit elér a földön, és emlékeztet arra, hogy Isten ítélete mindenre kiterjed.

Ám nemcsak az ítélet hat ki a világ minden részére, hanem a megváltás is eljut a világ valamennyi szegletébe, és „minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből” való emberek hittel Istenhez és a Bárányhoz fordulnak (7,9).
Amikor megszólal a hetedik trombita is, az angyalok kijelentik: „A világ felett a királyi uralom a mi Urunké és az ő Krisztusáé lett, aki örökkön örökké uralkodni fog.” (11,15) Amikor Jézus visszatér, igazságot és üdvösséget hoz azoknak, akik őt követik, és megalapítja országát a világon és az örökkévalóságban.
És azt mondta nekem: Ismét prófétálnod kell sok népről, nemzetről, nyelvről és királyról.
JELENÉSEK 10,11