Akik hisznek Krisztus Jézusban, azok hit által szentek – elkülönített, szigorúan Istennek szánt emberek – lettek (Zsid 10,10). A hívők éppen ezért úgy élnek, mint akikre Isten jogot formált, és akiket megvásárolt (1Kor 6,20). A keresztények nem azért élnek tisztaságban, hogy szentté váljanak, hanem azért, mert már szentek. Péter ezt az igazságot támasztotta alá a szent életre vonatkozó felhívással. Isten elvárja a keresztényektől, hogy egészen másképp éljenek, mint azok, akik nem ismerik Jézust. A környezetükben levők megfigyelik az életüket, és így megtanulják, hogyan visel gondot Isten azokra, akiket szeret, és hogyan törődnek egymással a hívők. A Szentírás tanításai mellett elkötelezett, bővelkedő keresztény élet megmutatja a világnak, mennyire más így élni, mint a bűn szolgálatában, üresen.

A szentséghez el kell különülni a kultúra bizonyos részeitől ahhoz, hogy a tisztaságot és az engedelmességet követhessük Isten iránti tiszteletből. Ez az elkülönülés olyan döntésekre vonatkozik, amelyek tiszteletben tartják Isten Igéjét; tehát nem afféle elkülönülés ez, amely tiltaná, hogy kapcsolatban álljunk olyanokkal, akik még nem adták át az életüket Krisztusnak, és hogy szeretettel viszonyuljunk hozzájuk. Minden keresztény számára nagy kihívás, hogy Isten tetszésére éljen, ugyanakkor megnyerő maradjon az adott társadalmat jellemző kultúra számára. Ha valaki teljes megelégedést talál Krisztusban – és nem érzi szükségét, hogy a bűnös világi élvezetekhez folyamodjon –, világosság lesz a sötétségben. Ez összhangban áll azzal, amit Jézus szeretne azok számára, akik őt szeretik és követik: „Úgy tündököljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó tetteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5,16)

Azok a hívők, akik elolvassák Péter levelét, világosan megérthetik, hogy az istenfélő életnek ára van. Bensőjükben egyfajta kötélhúzást élnek át a Szentlélek és saját testük között. A szentséghez önfegyelem és önmegtagadás kell. Krisztus követői külsőleg az üldöztetést és a körülöttük levők elutasítását kockáztatják. Ha úgy döntenek, hogy inkább Istent tisztelik, és nem teszik magukévá a kultúra szentségtelen szokásait, az nagyon sokszor üldözést eredményezhet (2Tim 3,12).

A Jézussal való kapcsolat túláradó örömöt és maradandó megelégedést hoz (Jn 17,3). Ha tanítványként őt követjük, az bővelkedő élethez vezet (10,10). A hívő számára mindennap elégséges Jézus jelenléte, gondviselése és terve. Ő elég. A keresztények szentsége bizonyíték arra, hogy a megelégedett élethez nincs szükség a bűn mulandó, üres örömeire.

„Ezért tehát elméteket felkészítve legyetek józanok, és teljes bizonyossággal reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kaptok. Mint engedelmes gyermekek ne igazodjatok azokhoz a korábbi vágyaitokhoz, amelyek tudatlanságotok idején voltak bennetek, hanem – mivel ő, a Szent hívott el titeket – ti is szentek legyetek egész magatartásotokban.”

1PÉTER 1,13–15