A 23. zsoltár úgy mutatja be Istent, mint egy gondoskodó pásztort. Viszont manapság a „pásztor” munkájának a mibenléte ismeretlen az átlagolvasó számára. Mit csinál egy pásztor? Miért ezzel a képpel írja le Istent a zsoltár? Nem árt egy gyors tanulmány a pásztorokról és a juhokról ahhoz, hogy megértsük a 23. zsoltár gazdag üzenetét, illetve azt, hogy milyen jelentősége van az Újszövetségben annak, hogy Krisztust a „jó pásztornak” nevezi (Jn 10,1–18).

A pásztor egyik elsődleges feladata, hogy megvédje nyáját. A tolvajok, a vadállatok jelentette fenyegetettség miatt és amiatt, hogy a bárányok maguk is hajlamosak elkóborolni, a pásztornak bizony meg kell dolgoznia azért, hogy a juhokat minden bajtól megóvja (1Sám 17,34–35). A pásztor minden este megszámolja juhait, hogy ellenőrizze, hogy egy sem csellengett el, és egyet sem raboltak el közülük (Jer 33,13). Ha egy is hiányzik, akkor utánamegy, és megkeresi, mert nem nyugszik bele, hogy akár csak egy is elvesszen a gondjaira bízottak közül (Ez 34,11). Nemcsak akkor látja el a sérüléseiket, ha valami megtámadta őket, hanem „a sérültet bekötöz[i], a beteget erősít[i]” akkor is, ha a sérülését vagy a betegségét valamiképpen saját magának okozta a bárány (34,16).

A pásztor gondoskodik a bárányok alapvető szükségleteiről is: táplálékról és vízről, és mindent bejár széltében-hosszában, hogy elérhető élelemforrásokat találjon. Úgy tűnhet, hogy egyszerű minderről gondoskodni, ám valójában fáradságos munkával jár. Óriási nyájakat legelőhöz és vízhez vezetni sokszor nehéz terepen való gyaloglást jelent, és az időjárás viszontagságaival is meg kell küzdeni (1Móz 31,40). Pásztornak lenni bátorságot, kitartást és felkészültséget igénylő feladat.

A Szentírás Istent olyan pásztorként írja le, aki nemcsak élelemről, hajlékról és biztonságról gondoskodik, hanem messze többről: megáldja nyáját. Ezékiel könyvének a teljes 34. fejezete arról szól, hogy Istent mint olyan jó pásztort mutatja be, aki ezt ígéri: „…esőt adok nekik a megfelelő időben; áldott esők lesznek.” (Ez 34,26) Valóban igaz, hogy akiket Isten pásztorol, azok elmondhatják: „Csordultig van a poharam.” (Zsolt 23,5)

Jézus szintén azt mondja magáról, hogy ő „a jó pásztor”, aki „életét adja a juhokért” (Jn 10,11). Ő az a messiási pásztor, akit Isten népe várt, akit előrevetített e zsoltárban Dávid, és akit a próféták megjövendöltek. Jézus a jó pásztor, érdemes rá hallgatni, és érdemes őt követni (10,3–5); ő az a jó pásztor, aki minden egyes juhát név szerint ismeri, és aki meghalt azért, hogy nekik életet adjon, méghozzá „bővölködő” életet (10,10–11).

Dávid zsoltára. Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért. Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem. Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam. Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az ÚR házában lakom egész életemben.

ZSOLTÁROK 23,1–6