A Bírák könyve rámutat az Isten hűsége és népe hűtlensége közötti éles ellentétre. Megdöbbentő, hogy az Egyiptomból való csodálatos szabadulás után ilyen rövid idővel máris egy olyan nemzedék jelent meg a színen, amely nem ismerte az Urat, és mit sem tudott arról, amit értük tett. Ugyanaz a nép, amely szemtanúja volt Isten lenyűgöző erejének, mostanra tökéletesen elfelejtette őt. Feledékenységüket jelzi az Isten elleni lázadásra való hajlamuk.

Azt várnánk, hogy bűnükre válaszul Isten örökre elhagyja őket. Ehelyett Isten újra meg újra túláradó kegyelemmel reagál népe hűtlenségére. Sőt a Szentírás megörökíti, hogy Isten szánja népét, és meghallja kiáltásukat. A korábbiakban Mózes megjegyezte, hogy Isten népe jajgatott rabszolgai helyzete miatt, és Istenhez kiáltott (2Móz 2,23–25). Az Úr meghallotta szabadulásért való könyörgésüket. Visszaemlékezett a szövetségben adott ígéretére. Meglátta nyomorúságukat, és együttérzett velük. Ilyen Isten hűsége: meghallgat, emlékezik, lát és együttérez.

Most, sok nemzedékkel később Isten megint meghallotta népe kiáltását, és vezetőül bírákat küldött, hogy megszabadítsák a népet. Annak ellenére tette ezt, hogy a nép folyamatosan képtelennek bizonyult az engedelmességre. Egyetlen generáció sem tartott ki végig. Egyértelmű, hogy Isten nem azért hűséges, mert a nép megérdemli. Önmaga miatt hű. Ő hűséges Isten, aki mindig megtartja ígéreteit.

Isten hűsége az a reménység, amelyre a hívő keresztény élet is épül. Azok, akik ismerik Jézust, a bűnbánat és a hit révén békességet nyernek, hiszen Isten mindig hű az ígéreteihez (1Kor 1,9). Nem hagyja el népét, nem fordul el tőle akkor sem, ha népe hűtlen hozzá. Sőt meghallgatja, emlékezik, látja, és együttérez vele. Meghallja azokat, akik irgalomért kiáltanak, mert tudják, hogy összetört az életük. Megemlékezik szövetségéről, amelyet egykor Ábrahámmal kötött népe megmentésére. Tudja, hogy övéinek mire van szükségük, és Krisztus érdemeire tekintettel betölti ezeket a szükségleteket, valamint örökre helyreállítja a vele való kapcsolatukat.