Mózes élete

A folyamatos dicsőítésben és imádkozásban Isten nyilvánvaló jelenléte mutatkozhat meg rendszeresen, vagy hosszabb időre. Ezt a csodálatos valóságot tapasztalta meg Mózes, amikor az Úr elhívta, és később szolgálata folyamán sokszor találkozott azzal, akit a legjobban szeretett. Van valami titok Mózes életében, amit a jövendő ébredés vezetőinek és véneinek meg kell érteniük. Úgy gondolom, hogy ezek közül sok ember, hasonló dolgokat fog átélni, mint Mózes. Vizsgáljuk meg közelebbről az életét ennek a férfinak, akiről Isten azt mondta, hogy a legszelídebb ember volt az akkor élők között.

Élete első negyven évét Egyiptomban töltötte, a fáraó lányának fogadott fiaként. Gazdagságban és nagy pompában élt, mint egy előkelő egyiptomi úr. Megtanították Egyiptom minden bölcsességére, de a szívében ott élt Isten elhívása.

Egyszer látta, hogy egy egyiptomi felügyelő bántalmaz egy héber rabszolgát szolgát, és ekkor megmozdult benne a szabadítói elhívás, és megvédelmezte akit bántottak. A vehemens természete miatt kicsit nagyobbat ütött, és a felügyelő meghalt. A gyilkosság kitudódott, s emiatt elmenekült Egyiptomból. A következő negyven évét a pusztában töltötte, Midián földjén.

Feleségül vette Czipporát, Midián papjának leányát, akitől két gyermeke született. Apósának, Jetrónak juhait őrizte. Az évek csak teltek-teltek, és  lassan már élete alkonyához közeledett.

A 80. évét taposta, amikor a Hóreb hegyénél egy égő csipkebokor lángjában megjelent neki az Úr. Elhívta a szolgálatra és visszaküldte Egyiptomba, hogy kivezesse onnan Izraelt

Ott a hegyen Mózes Isten nyilvánvaló jelenlétébe került, és valami megváltozott benne. Már a „nyugdíjra” készült, tervezgethette, hogyan fogja elütni az idejét, amikor végleg befejezi az aktív munkát, de egy szempillantás alatt minden megváltozott. Megjelent neki Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene és egy feladatot bízott rá. Nem értette, hogy lehet ez. Annak idején volt valamilyen halvány elképzelése arról, hogy segít a népén, érezte, hogy vezetőre is szükségük lenne, de próbálkozása balul ütött ki, ezért jobbnak látta, ha elmenekül. És most, amikor már minden elmúlt, már minden magasztos elképzeléséről lemondott, megjelenik az Úr!

Nagy nehezen vállalta a megbízást, elindult és arra gondolt, hogy milyen nagyszerű, hogy az élete végén ilyen nagy dolgokat tehet atyái Istenéért és a népéért. Talán azt gondolhatta, hogy rövid idő alatt sikerül elvégeznie a rábízottakat és majd utána fog pihenni.

Ismerjük a történetet, Mózes vezetésével Izrael kivonul Egyiptomból. Átkelnek a Vörös tengeren, de Kánaán földjének határán elveszítik bátorságukat, és nem hisznek abban, hogy el tudják foglalni a megígért földet.

Következik a 40 éves pusztai vándorlás, és még mindig Mózes vezeti a népet. Nap mint nap találkozik Istennel abban a sátorban, amit a táboron kívül állított fel, hogy ott keresse az Urat. Körülötte a kortársai mind meghalnak, de ő fáradhatatlanul vezeti népét. Ebben az időben írhatja meg azt az imát, amit a 90. zsoltárban olvashatunk.

A 10. vers így szól: „A mi esztendeink napjai hetven esztendő, vagy nyolcvan esztendő, és nagyobb részük nyomorúság és fáradság, amely gyorsan tovatűnik, mintha repülnénk.”

Az évek csak telnek-telnek, de ő fáradhatatlan maradt.

Mi volt a titka?

Mózes titka

Úgy hiszem, hogy azért élt 120 évig, mert sokat időzött Isten nyilvánvaló jelenlétében! A saját írásából (90. zsoltár) kiderül, (és ez a Szent Írás része) hogy abban az időben már az emberek átlagéletkora 70-80 év volt, de az Örökkévaló jelenlétében a romlandó test is megújjul, és az élet meghosszabbodik. Ez történt vele is a pusztai vándorlás alatt. Sok időt töltött a sátorban, ahol Istennel találkozott, beszélgettek, közösségben voltak egymással. Az arca sokszor annyira ragyogott Isten dicsősége miatt, hogy az emberek rá se tudtak nézni, ezért eltakarta az arcát.

Ezt így írja le a II. Mózes 34,34-35-ben: „És mikor Mózes az Úr elébe ment, hogy vele szóljon, levette a leplet, amíg kijött. Kijővén, pedig elmondta az Izrael fiainak, ami parancsot kapott. És az Izrael fiai látták a Mózes orcáját, hogy sugárzik a Mózes orcájának bőre, és Mózes a leplet ismét orcájára borította, míg bement, hogy ővele szóljon.”

Nem csak Mózesre volt ilyen hatással Isten nyilvánvaló jelenléte. Józsuéról azt olvassuk, hogy 110 éves korában halt meg, (Józsué 24,29) és Káleb 85 éves korában még ereje teljében volt, amikor elfoglalta Hebront és legyőzte Anák három fiát, akik óriások voltak!

Azt is tudjuk, hogy ők ketten voltak azok a kémek, akik jó híreket hoztak Kánaán földjéről, mivel képessé váltak arra, hogy hit által, Isten szaván keresztül látták az Ígéret Földjét.

Mózes sátra

Érdemes még egy kicsit időzni ennél a sátornál, ahol Mózes az Urat kereste. Nézzük meg közelebbről, hogy miféle sátor volt ez. Azt gondolhatnánk, hogy ez a Szent Sátor volt, de azt Isten rendelése szerint a tábor közepén állították fel. Körülötte helyezkedtek el a törzsek sátrai, megszabott rendben. (IV. Mózes 2,1-34)

Mózes sátráról viszont azt mondja a Biblia, hogy ez nem a táborban volt: „Mózes, pedig vette a sátort, és felvonta azt a táboron kívül, messze a tábortól, és nevezte azt gyülekezet sátorának, és lőn, hogy mind, aki az Urat keresi, ki kellett mennie a gyülekezet sátorához, a táboron kívül.” (II. Mózes 33,7) Más fordításokban „találkozás vagy kijelentés” sátorának nevezik.

Tehát ez a sátor, messze a tábortól helyezkedett el, és aki az Úrral akart találkozni, annak mind ki kellett oda mennie. Amikor Mózes bement a sátorba, Isten jelenléte, mint egy felhőoszlop ereszkedett alá. A Bibliából tudjuk, hogy az ifjú Józsué még akkor is a sátornál maradt, amikor Mózes már elment onnan.

Ő még Isten távozó dicsőségének morzsáit is kész volt összeszedegetni, annyira vágyott az Úrra. Nem meglepő, hogy belőle is hatalmas vezető vált, aki bevezette a népet az Ígéret Földjére és elfoglalta azt.

Valószínű, hogy kettejükön kívül mások is kimentek a sátorhoz.

Megdöbbentő a hasonlóság a Dávid sátra és a Mózes sátra között.

Személyes véleményem, hogy Gád és Nátán próféták közvetlenül Istentől kaptak kijelentést, amikor a királyt egy dicsőítő- és imasátor felállítására bíztatták, talán éppen a Mózes sátrára vonatkozó igék alapján.

Mind a két sátor Isten jelenlétének helye volt, ahol az Úr szívesen találkozott az övéivel. Amíg folytak a szertartások a Szent Sátorban, (amelyeket a Törvény szerint Isten rendelt, hogy engesztelést szerezzen, és hogy Jézusra mutasson) addig egy másik helyen az igazi imádók keresték az Úr arcát, és valamilyen módon még közelebb akarnak kerülni, ahhoz a szeretett személyhez, aki rabul ejtette a szívüket.

Érdekes megfigyelni, hogy mind Mózes, mind Dávid esetében először ezeket az egyszerű sátrakat állították fel, és csak utána kezdték el a szolgálatot a „hivatalos” helyen.

Szerintem ez arra mutat, hogy Isten számára az emberekkel való személyes kapcsolat fontosabb, mint a szertartások.

Ezért írja az I. Sámuel 15,22-ben, hogy: „Vajon kedvesebb-é az Úr előtt az égő és véres áldozat, mint az Úr szava iránt való engedelmesség? Ímé, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél.”

Vagy egy másik helyen azt mondja, hogy: „Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nekem, égő és bűnért való áldozatokat nem kedveltél. Akkor mondám: ímé itt vagyok, (a könyv felyezetében írva van rólam), hogy cselekedjem ó Isten a te akaratodat.” Zsidók, 10, 5-7

Tehát Mózes ebben a sátorban találkozott Istennel, aki színről-színre beszélt vele, mint ember szokott a barátjával.

Nincs még vége, csak most kezdődik!

Az utolsó idők vezetői között hitem szerint lesznek olyanok, akik Mózeshez hasonlóan sokat fognak Isten nyilvánvaló jelenlétében időzni,  és e miatt életük ideje meghosszabbodik.

Ez is hatalmas bizonyíték lesz, hiszen az orvostudomány óriási erőfeszítéseket tesz, hogy a gazdagok életét meghosszabbítsa, de nem sok sikerrel.

Ezek a testvérek Mózeshez hasonlóan nagyon sok időt töltenek el a „pusztában”, álmaik és vágyaik letisztulnak, emberi ambícióik eltűnnek. Ahogy Ábrahám, ők is az oltárra teszik „Izsákot”, az ígéretet, az elhívásukat és mindent, amit Istentől hit által kaptak. Minden tekintetben szelíd emberekké válnak. De egy ponton átélik az Úr hatalmas látogatását, az álmaik újra élednek és még teljesebbé válnak. Életük kibontakozik.

Ezzel az üzenettel főleg idősebb testvéreimet szeretném bátorítani: Az időtök még nem járt le! Az Úr még számit rátok! A sok tapasztalat, amit az életetek során megszereztetek, még kamatozni fog. A fiatal generációnak szüksége van rátok, hogy együtt harcolva megnyerjük az utolsó nagy csatát!

Hogy ez megtörténjen, találkoznotok kell az Úrral, és nyilvánvaló jelenlétével. Szükség van rá, hogy helyet készítsünk Istennek, gyülekezetekben, házicsoportokban, konferenciákon és 24 órás dicsőítő és imahelyeken valamint, a belső szobákban, ahol Isten jelenléte huzamos ideig megmarad. Ahol megtanuljuk vendégül látni az Urat, nem csak rövid pillanatokra, hanem akár hetekre, hónapokra vagy évekre, mert arra vágyik, hogy az emberekkel lakozzon.

Isten Igéje azt mondja, hogy: „… íme az Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik, és az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük.” Jelenések 21,3