A Példabeszédek 25,28-ban olvashatjuk: „Mint a város, amelynek csupa rés a kőfala, olyan az az ember, akinek nincs önuralma”. Ez a kép rendkívül szemléletes: egy falak nélküli város nyitott minden támadásra, védtelen, kiszolgáltatott. Ilyen az ember is, ha nem él az önuralom isteni ajándékával.

A Biblia egyértelműen beszél arról, hogy az önfegyelem a Szentlélek gyümölcse (Galata 5,22–23), és nem valami emberi erőlködés eredménye. Isten Lelke munkálja bennünk, de nekünk is együtt kell működnünk vele. Ez nem csak annyit jelent, hogy „ne kiabálj, ha mérges vagy”, vagy „ne egyél túl sok süteményt” – az önuralom lényege mélyebb és szentebb ennél. A jellem formálódásáról, az isteni törvény elfogadásáról, a bűn fölötti győzelemről szól.

Sokszor azt hisszük, hogy ha érzünk valamit, akkor az jogos. De Isten Igéje arra tanít, hogy ne az érzelmeink, hanem az igazság vezéreljen bennünket. Az érzelmek jönnek-mennek, de Isten szava örök. Nem baj, ha dühöt érzünk, a kérdés az, mit teszünk vele. „Haragudhattok, de ne vétkezzetek” – írja Pál (Ef 4,26). Az önuralom abban nyilvánul meg, hogy a harag nem válik rombolóvá, hanem megtanuljuk átadni Istennek.

Az önfegyelem nemcsak a szavak vagy cselekedetek területén szükséges. Ha nem tartjuk kézben az időnket, mások fogják meghatározni helyettünk, mire szánjuk azt. A Szentírás arra bátorít, hogy „megvegyétek az alkalmatosságot” (Ef 5,16, KÁR), vagyis jól sáfárkodjunk az idővel. Ugyanez igaz az anyagiakra is. A példabeszédek könyve újra meg újra dicséri a bölcs és takarékos embert. Az önmegtartóztatás lehetővé teszi, hogy ne a vágyaink, hanem hasznos célok határozzák meg a költéseinket.

Sokan azért adják fel, mert úgy érzik: egyedül kellene megküzdeniük a saját gyengeségeikkel. De az önfegyelem a Lélek munkája bennünk. Pál apostol úgy beszél róla, mint ami a Lélek ereje által valósul meg. Isten nem hagy magunkra. A kegyelem nem csupán megbocsátja a múlt hibáit, hanem erőt is ad a jövő engedelmességéhez.

Ahogy egy város falak nélkül kiszolgáltatott a támadásoknak, úgy az ember is sebezhető, ha nem gyakorolja az önfegyelmet. A kísértés akkor talál rést rajtunk, ha nincs határ, ha nem tudunk nemet mondani. Az önuralom az a védelem, amely Isten jelenlétében épül fel az életünk köré. Nem azért, hogy bezárjon, hanem hogy megóvjon és szabaddá tegyen.