Arám ostrom alá vette Samáriát, ami gazdasági katasztrófához és éhínséghez vezetett, a reménység azonban még nem veszett el. Továbbra is Isten kezében volt az irányítás. Elizeus a reménység üzenetét prófétálta: Isten megfordítja népe szenvedését (2Kir 7,1). És pontosan ez történt.
Négy leprás ült a városkapu előtt, és mivel tudták, hogy Samária semmit nem kínálhat nekik az éhínségen és a halálon kívül, úgy döntöttek, az arámoknál próbálkoznak. Alkonyatkor elindultak az arám tábor felé, de Isten olyan hangossá tette lépteik zaját, mintha egy nagy sereg közeledne, és az egész arám tábor fejvesztve menekült.
A leprások bementek az egyik sátorba, jóllaktak, majd zsebüket teletömték étellel, ezüsttel és arannyal. Bementek egy másik sátorba is, még több mindent szedtek össze, és elrejtették. Aztán elszégyellték magukat, hogy nem adják tovább a jó hírt, és nem osztják meg az ételt és a gazdagságot Samária többi lakosával.
Isten Fia, Jézus felkeresett egyszer egy kiközösített embert, aki a társadalom peremére került, és olyasvalamit adott neki, ami sokkal értékesebb az ezüstnél és az aranynál.
Ahogyan az izraeliták az ószövetségi történetben, ez az ember is ostrom alatt élt – a démoni megszállás lelki ostroma alatt –, Jézus azonban megmentette. Noha a férfi könyörgött, hadd mehessen Megmentőjével, Jézus nemet mondott neki.
Hazaküldte, hogy mondja el családtagjainak és barátainak, mi történt. Az üdvösség örömhíre az ezüstnél és az aranynál is nagyobb kincs, amelyet tovább kell adnunk (Mk 5,1–20).
Majd így szóltak egymáshoz: Nem helyes, amit teszünk! Ez a mai nap az örömmondás napja. Ha hallgatunk, és megvárjuk a virradatot, büntetés ér minket. Most tehát gyertek, menjünk el, és mondjuk meg a király házának.
2KIRÁLYOK 7,9
