Amennyire egyszerű megfogalmazni valaminek a lényegét, legalább annyira nagy feladat megértetni, hogy miért nehéz azt megvalósítani. Nagyon sok mindenre kell figyelnie a dicsőítésvezetőknek, de van két szempont, melyek meghatározzák az egésznek a minőségét.

A két fő szempont egyike: a személyesség. Ennek az a lényege, hogy aki dicsőít, az végig tudatában legyen annak, hogy két személyt (Isten és Jézus) imád, és egy harmadik személy (a Szentlélek) segíti ebben. Azt mondhatná valaki, hogy ez annyira magától értetődő, hogy nem is érdemes megemlíteni, de nem az. Végig lehet úgy menni a dicsőítés félóráján, hogy ez csak érintőlegesen jut a színpadon levőknek az eszébe. A dicsőítés, mint összejöveteli elem önjáróvá tud válni, ahol jönnek a begyakorolt énekek egymás után. Ahogy valaki megfogalmazta: lehet a dicsőítést is dicsőíteni.

Egyszer egy dicsőítésvezető hallotta ezt a különbségtételt, és elkezdett úgy dicsőíteni, hogy azt személyesen Jézusnak illetve Istennek címezte. Ez annyira új volt neki, vagy pedig kifárasztotta, hogy negyedóra múlva visszatért a „sima” dicsőítésbe. A hitünk szemei látják azokat, akiket imádunk, és egy dicsőítőnek ezt csak úgy érdemes tennie, hogy a személyes vonatkozás minden ének alatt érvényes. Lehet úgy is énekelni, hogy nem gondolunk rájuk, de az méltatlan. Mintha a gyerekünk azt mondaná, hogy szeret bennünket, de közben a telefonját nézegetné. A Teremtőnk és a Megváltónk megérdemli, hogy teljes figyelmet tanusítsunk a nekik szánt imádat alatt, nekik, mint létező, figyelő, azt halló és hallgató Személyeknek.

Ha valaki nem így tett idáig, akkor nagyon más lesz a dicsőítése – jó értelemben. Sokkal bensőségesebb, hiszen nem Róla énekel immár, hanem Neki. Ez pedig föld és ég. Az egyik itt hangzik a horizonton, a másik pedig vertikálisan felmegy a Trón elé.

Ha te vezetsz dicsőítést, akkor mielőtt elkezded, érdemes tudatosítani, hogy akiknek énekelni fogsz, azok létező személyek. Láthatatlanok, de mégis nekik játszol. És ezt a személyes „szerenád” jelleget végig tartsd a tudatod elején. Ők a legfontosabb személyek az életünkben, és tudatában kell lennünk a létezésüknek. Mint ahogy Kim Walker énekelte ebben a számban 5:04-nél:

„Nem akarom azt az érzést, mintha távol lennél
Mikor terád nézek, Mikor dicsőítlek”

Ha sikerül ezt a személyességet végig tartani a dicsőítés alatt, akkor az olyan lesz, mintha egy fekete-fehér kép hirtelen színessé válna.

A másik lényeges szempont: menjen át rajtunk a szöveg. Ez azt jelenti, hogy amit éneklünk, annak minden sorát átgondolva énekeljük. Az emberi agy képes énekelni, beszélni anélkül, hogy belegondolna a mondanivalójába. Amikor a dicsőítő ének minden szava átmegy a lelkünkön és a tudatunkon, akkor sokkal nagyobb hatása lesz, mintha enélkül énekelnénk. Egyszer egy nagyon szép hangú lány elénekelt egy szép, imádó éneket. Amikor befejezte, akkor az alkalom vezetője megkérte, hogy énekelje el újra, de most minden szót gondoljon át, és élje meg, amit az jelent. Egy sokkal bensőségesebb éneklés hangzott el másodszorra!

Ez – csakúgy, mint a személyesség – eleinte fárasztó, ha addig nem így csináltuk. Sok imádó éneknek nagyon mély a szövege, és amennyiben a dicsőítést vezető átéli azokat, akkor sokkal teljesebben tudja imádni Istent vagy Jézust, mivel azok a mondatok a szerző átéléséből születtek. Ha az énekes lelkén átmegy a szöveg, akkor az az átélés, felismerés nagy mértékben megjelenik a dicsőítés során, és többlet tartalmat, átélést tesz lehetővé az énekesnek, de a hallgatóságnak is.

Két, evidensnek tűnő szempontot ismertettünk, melyeket, ha odafigyelünk, akkor kiderülhet, hogy felületesen éltünk meg.

Személyesen Nekik, és átélve a szöveget. Egyszerű, s ha így teszünk, akkor nagyszerű is.