Bárki, aki ismeri a Bibliát, tudja, hogy egész Izraelnek közösen kellett, imádnia Istent. Háromszor egy évben minden törzsnek fel kellett mennie Jeruzsálembe, hogy azokon az ünnepeken hódoljanak neki. A közös dicsőítés mellett, együtt kellett harcolniuk is. Ha összefogtak, akkor garantált volt a győzelem, ha nem, akkor vereséget szenvedtek. Hasonlóképpen, mi is össze kell, hogy fogjunk. Közösen imádjuk az egyedül igaz Istent, és együtt harcolunk a bűn, és a szellemi ellenfeleink ellen.

Van egy ószövetségi történet, hogy mi az a helyes hozzáállás, melyet nekünk is érdemes követnünk. Az izraeliek arra készültek, hogy átkelnek a Jordán folyó túloldalára (Mózes 32). Rúben és Gád törzsei azt kérték, hogy mivel hatalmas nyájaik voltak, hadd telepedjenek az innenső oldalon, s legyen az a terület az örökségük. Mózes azt hitte, hogy külön akarnak válni, mérges is lett rájuk, de Rúben és Gád jóval átgondoltabb volt. 

“Rúben és Gád törzsének emberei ekkor közelebb léptek Mózeshez, és így válaszoltak: – Csak azt engedd meg nekünk, hogy nyájainknak aklokat, a családjainknak meg városokat építsünk ezen a vidéken, hogy biztonságban legyenek. Mi magunk pedig fegyverrel a kezünkben Izráel seregének élén fogunk előrenyomulni, hogy azt a földet testvéreink számára elfoglaljuk. Nem térünk vissza otthonainkba, ameddig Izráelből mindenki meg nem kapja a saját birtokát”.

4Mózes 32,16.17

Készek voltak addig harcolni, míg minden törzs meg nem kapja a saját örökségét. Ma minden gyülekezet törődik a maga “nyájával”. Isten nem szünteti meg az egyes közösségeket. Kell, hogy törődjünk a ránk bízottakkal, hogy szellemi lakóhelyet építsünk a mieinknek. Ugyanakkor össze kell fognunk a többi hívővel is, és segíteni kell a településünkön élő többi közösségnek, ha nehézségeik vannak. 

Bár különböző “törzsekből” (közösségek, felekezetek) állunk, mindannyian Isten országához tartozunk. Mindenki vívja a saját harcát, de a Krisztus vezetése alatti tudatos összefogásunk félemlíti meg igazán az ellenségünket. Meggyőződésem, hogy a közös dicsőítés és harc az, ami reményt ad arra, hogy városaink odafordulnak Istenhez,

Ezzel a véleményemmel, hogy Isten összefogásra szólítja fel az övéit, nem vagyok egyedül. Az Örökkévaló olyan érett vezetőket támaszt, akik megtanítják az övéiknek, hogy miként imádkozzanak a többi gyülekezetbe járó testvéreikért. Erre főleg akkor van szükség, amikor ők nagyobb bajban vagy támadás alatt vannak.  Nem elég, ha én megszerzem a nekem járó örökséget, de közben a testvéreimnek még legyőzendő ellenfelei vannak. Kell, hogy segítsük a másikat, szükségünk van egymásra.

Az az imádságom, hogy minden helységben az a lelkület legyen bennünk, mint ami ebben a két törzsben volt. “Nem térünk vissza otthonainkba, ameddig Izráelből mindenki meg nem kapja a saját birtokát”.

Idézet Francis Frangipane könyvéből: When the Many Are One, www.frangipane.org