A dicsőítők és a taníthatóság

Pál apostol többször is említi, hogy kölcsönösen kapunk és adunk a közösségeinkben. Aki rendszeresen ad, annak szüksége van arra, hogy rendszeresen kaphasson is. Ennek a mértéke mindenkinél más, és van egyéni és közösségi része is. Az egyéni rész az imádság és az ige “bevitele”, ami persze jó, ha nem gépies, hanem örömteli. Ahogy annak idején reggel szedték össze a mannát, úgy hasznos, ha a nap indításánál nemcsak fizikai, hanem szellemi erőnlétünk miatt is viszünk be reggel táplálékot.

A közösségi rész szintén nagyon fontos, mert ott kapunk olyan hatásokat, amelyeket onnan szánja Isten adni nekünk. A Biblia Krisztus testének hívja az Egyházat, és a testben a sejtek egymásnak adják át a tápanyagot. Nem véletlen, hogy amikor a hetvenes, nyolcvanas években kialakult a házicsoportok rendszere, akkor még sejtcsoportnak nevezték – a biológiai minta nyomán.

Többek között az egó szempontjából is fontos, hogy akinek látható szolgálata van, az legyen olyan közegben, ahol egy a többiek között. Ez táplál és véd egyszerre, és megóv attól, hogy elszállj. A saját közösségedhez tartozás itt tart a földön. Mert nem az számít, hogy egy gyülekezetben kinek van mondjuk kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszere, vagy pedig ki az, aki életében nem ült még repülőgépen. Ahogy a volt osztálytársainkkal való találkozás, az évtizedek múlva is érzékelhető összetartozás különleges, úgy a mi közösséghez kötődésünknek is annak kellene lennie. Egy társaság, akik ismerik egymást, és ebből fakadóan alakítják is a másikat. Nem feltétlenül célzottan, hanem az egyes helyzetekhez fűzött megjegyzéseikkel, a reakcióikkal, viselkedésükkel. Ha egy ismert hívő tagja egy közösségnek, akkor ott szabad lehet az ismertséggel járó kényszeredettségektől is. Ott ő a Peti vagy a Noémi, nem pedig színpadi fellépő, sok követős személyiség.

Jó, ha megosztod az életedet, a hétköznapjaidat másokkal, és ezt ők is megtehetik veled. Imádkozhattok egymásért, bajban levő rokonokért, gyerekekért. Ez a koinonia, az élet megosztása. Enélkül magányos vidékre juthatsz. És az nagyon rossz, ha kiemelt szolgálat vezetőjeként magadra maradsz. Időnként előfordul, hogy egy külföldi, nagy létszámú gyülekezet vezetője elbukik valahogy. Közülük többen nyilatkoztak úgy, hogy mennyire magányosak voltak. Ezt nem szabad megvárni, legyünk részesei egy csapatnak. Hiába annyira kiemelkedő, Messinek is szüksége van a többiekre, hogy ne kapjanak hátul gólt, hogy őt szöktessék, vagy beinduljanak, és ő indíthassa őket.

A dicsőítést vezetőnek nyitottnak kell lennie, hogy tanítható legyen. Mert mindannyiunknak egy életen át folyamatosan alakulnunk kell. Tanítványok vagyunk, Jézus tanítványai. Van, hogy közvetlenül tanít, s van, amikor másokon keresztül. Ezekhez hozzájönnek még a konferenciák, könyvek, netes cikkek, videók, bejegyzések, a digitális világban elérhető tudás.

A lényeg azonban mindig a hozzáállásban van. Akármilyen szintű szolgálatban vagyunk is, szükségünk van arra, hogy közösségben legyünk, és tanuljunk a többiektől. Mert a közösséghez tartozás véd is. Szellemi harcban vagyunk, és ha valaki magára marad azt levadászhatják – akármilyen nagy kaliber is. A taníthatóság pedig önmagában alázatra tanít. Tudom, hogy sok mindent nem tudok. Ennek mindig tudatában kell lennünk. Mert a többieknek van olyan adottsága, ami nekem nincs, másrészt általam kaphatnak olyat, ami nekik nincs. Ez az élő háló, mellyel embereket foghatunk, és itt egyformák vagyunk. Tartjuk egymást, hogy aztán másokat is tarthassunk. Adunk és kapunk. Így teljes a világ.