A Te vagy a Gyógyító című dal pár évvel ezelőtt született egy karácsonyi időszakban, amikor is beteg voltam. Semmi komoly bajom nem volt, de annyira épp elég zavaró volt, hogy írjak róla egy dalt. Pontosabban én nem terveztem írni róla, de az éjszaka közepén már annyira idegesítően köhögtem, hogy úgy éreztem, jobb, ha nekiállok. Eltelt 1-2 óra és „nagy” szenvedéseim közepette a dal fő része megszületett; a köhögés alábbhagyott, és békében elaludtam. Nem mondhatnám, hogy ez volt a legideálisabb körülmény az írásra, de hát nem mindig mi választjuk ezt.

Amikor a rá következő napokban elővettem a dalt, annyira megérintett, hogy ez Istennek a vágya, hogy egészségesek legyünk, és meggyógyuljunk. Potyogtak a könnyeim, ahogy a buszon utazva énekelgettem, annyira átéreztem a dal üzenetét.

Isten a Bibliából hozott fel nekem egy példát a 12 éve vérfolyással küszködő asszonyról, ahogy Jézus ruhájának a szegélyét megérintette a tömegben, azzal a hittel, hogy meggyógyul. Meg is történt. (Lukács 8.43.) Csodálatos!

Úgy érzem, Isten ugyanezt kéri tőlünk ma is e dalban, hogy törjünk át hittel a kétségeink falán, és bízzunk Benne, hogy Ő képes a gyógyításra! Lehet, hogy káosz van a világban; emberek halnak meg, járványok pusztítanak, de Isten mégis arra kér minket, hogy ne féljünk, csak kövessük Őt. Lehet nem értjük, miért történnek dolgok körülöttünk, de az Isten jóságában való bizalom mindig képes tovább vinni az embert egy természetfeletti békességbe.

Ami engem illet, azóta szinte zavar, ha betegséggel küzdő embereket látok, mert tudom, hogy Jézus megszerezte a kereszten az egészséget! Ezért, amikor csak tehetem, imádkozok az emberekért, hogy meggyógyuljanak, a többi pedig Isten dolga. Hiszem, hogy Ő az első számú főorvos, a Gyógyító, Aki a testet alkotta. 🙂 És aki, benne bízik, nem szégyenül meg!

„Hívj segítségül engem a nyomorúság idején: én megszabadítalak, és te dicsőítesz engem.”

Zsoltárok 50,15
Greta - Te vagy a gyógyító
Greta – Te vagy a gyógyító

Ha a gyógyulást keresed, de nem találod
Ne add fel kérlek, hiszen van ki lát most
Ha a gyógyulást keresed, de nem találod
Ne add fel kérlek, mert itt van

Lásd a képet, Érted halt meg
Válts nézetet, Ő Érted szenvedett
Érted halt meg

Ha a ruhája szegélyét érinted
Meggyógyulsz, rád száll az ereje
És szárnyalsz majd szabadon, megéri meglátod
Hittel mozdul el minden

Te vagy a gyógyító, Nincs hozzád fogható
Nincs senki hasonló, kezed Mindenható


Zene és szöveg: Fridvalszki Gréta
Zenei producer: Ferencz Péter Peet
Video: Offset Visual