Dávid már föl volt kenve, hogy ő legyen Izráel következő királya, ezért Saul féltékeny volt rá. Bár Saul igazságtalanul bánt Dáviddal, és meg akarta őt ölni, Dávid mégis hűséges maradt, és nem volt hajlandó erőszakkal Saul, Izráel Isten által felkent – még hivatalban levő – királya ellen fordulni. De a 142. zsoltárból kiderül, hogy nem volt könnyű Dávidnak csöndben ülni a barlangban, és csak várni a szabadításra. Istenhez kiáltott, és panaszkodott neki, ugyanakkor szavaiból kiderül, hogy hite nem ingott meg, és mindvégig tisztában volt azzal, hogy az Úr az ő oltalma és öröksége (142,6).

Hasonlóan imádkozott Jézus a Jn 17,1–5 szakaszában. Az elfogatása és keresztre feszítése előtti órákban Istenhez kiáltott, és azért imádkozott, hogy mindannak révén, ami vele történni fog, Isten dicsősége legyen látható. Jézus hihetetlen elszántságot és önzetlenséget tanúsított azzal, hogy tizennégy versen át a tanítványaiért imádkozott, további hét versben a többi hívőért, és mindössze ötversnyit szánt arra, hogy önmagáért könyörögjön. Jézus élete legnehezebb megpróbáltatásával nézett szembe; ebben a helyzetben az Atyánál keresett menedéket, és másokért imádkozott.

Az, hogy Jézus a jövőbeli hívőkért imádkozott, a mai hívőknek biztatást ad arra, hogy ők is Istenben keressenek menedéket, ahogyan ő is tette. Dávid és Jézus egyaránt tudták, hogy milyen fontos imádságban az Atyánál keresni oltalmat és biztonságot, és minden hívő ugyanezt teheti, amikor nehézségekkel találja magát szembe. Jézus még élete legnehezebb helyzetében is a követőire gondolt. Sokkal egyszerűbb lett volna csak önmagával törődnie, de fontosnak találta, hogy a körülötte levőkért és azokért imádkozzon, akiknek – mint előre látta – majd egyszer, valamikor szükségük lesz az ő imádságára. Érdemes Dávid és Jézus példáját követni, hiszen mindkettő arra mutat, hogy miként imádkozzunk az élet nehéz és kritikus helyzeteiben.

1Dávid tanítókölteménye. Imádság abból az időből, amikor a barlangban volt. 2Hangosan kiáltok az ÚRhoz, hangosan könyörgök az ÚRhoz. 3Kiöntöm előtte panaszomat, elmondom neki nyomorúságomat. 4Amikor elcsügged a lelkem, te akkor is ismered utamat. Tőrt vetettek nekem az ösvényen, amelyen járok. 5Tekints jobb kezem felé, és lásd meg, hogy senki sem akar észrevenni! Elveszett minden menedékem, senki sem törődik velem. 6Hozzád kiáltok, URam, és ezt mondom: Te vagy oltalmam, te vagy osztályrészem az élők földjén. 7Figyelj esedezésemre, mert igen elesett vagyok! Ments meg üldözőimtől, mert hatalmasabbak nálam! 8Hozz ki engem a börtönből, hogy magasztalhassam nevedet! Körém sereglenek majd az igazak, amikor jót teszel velem.

ZSOLTÁROK 142,1–8