A rabszolgaság nagyon is valóságos és aktuális probléma volt a Római Birodalom fennhatósága idején. Pál így írt a rabszolgáknak: „Ti, szolgák, félelemmel és rettegéssel engedelmeskedjetek test szerint való uratoknak, tiszta szívvel, mint Krisztusnak.” (Ef 6,5) A rabszolgatartóknak pedig megparancsolta, hogy bánjanak jól rabszolgáikkal (6,9). Nem kardoskodott a rabszolgaság intézményének az eltörlése mellett, hanem inkább az vezérelte, hogy az evangélium igazsága áthassa a társadalmi-gazdasági rendszer minden rétegét.

Filemonhoz írt levelében szót ejt a rabszolgaságról is, és forradalmian új álláspontot vezet be. Ez a könyv egy magánlevél Páltól Filemonnak egy Onézimosz nevű szökött rabszolgáról. Pál Rómában ismerkedett meg Onézimosszal, és ez a fiatalember az ő hatására lett Jézus követője. Pál tiszteletben tartotta, hogy Filemon jogot formálhat Onézimoszra, ezért visszaküldte őt Kolosséba. A Filem 1,10–16 szakaszában Pál a fiaként említi Onézimoszt, és arra kéri Filemont, hogy tekintse őt testvérének. Mivel a rabszolgákat tulajdonként kezelték, ez a kérés szöges ellentétben állt a kor kultúrájával. Pál ugyanolyan bánásmódot kért Onézimosz számára, amilyenben ő maga részesült volna.

Az evangélium lényege a szabadság. Jézust arra kente fel a Szentlélek, hogy bekötözze „a megtört szívűeket, szabadulást hirdesse[n] a foglyoknak és föloldozást a megkötözötteknek” (Ézs 61,1). Jézus azért jött, hogy életre keltse a halottakat. Az evangélium túlmutat mindenféle társadalmi-gazdasági státuson. Krisztus nélkül mindenki elveszett, és a bűn rabszolgája (Róm 6,17–18). Senki sem tudja magától kiérdemelni vagy kivívni a szabadságát. Mindenkinek szüksége van Jézusra és arra, hogy elfogadja az ő kereszten elvégzett művét. A kereszt miatt válhat szabaddá a rabszolga.

Az evangélium ereje minden környezetben, minden emberi szinten létezhet. Pál Filemonhoz intézett szavai segítenek az egyháznak megérteni, hogy Krisztusban új értékrend jött létre. Az embereket többé nem az határozza meg, hogy kik voltak, hanem az, hogy Isten gyermekei lettek. Ha az egyház úgy látja az embereket, ahogyan Isten, akkor bátorságot és erőt nyer arra, hogy kiálljon a rabszolgák szabadsága mellett. Az ember nem tulajdon, és soha semmilyen tekintetben nem szabad leértékelni. Mivel minden személy Isten képmásának a hordozója, az egyház elhívása az, hogy szót emeljen azokért, akik némák.

Krisztusban tehát egészen nyíltan megparancsolhatnám neked azt, ami kötelességed volna, a szeretet miatt azonban inkább csak kérlek, mert ilyen vagyok én, az öreg Pál, most még fogoly is Krisztusért. Kérlek pedig téged az én fiamért, akit a fogságban szültem, Onészimoszért, aki egykor neked haszontalan volt, most pedig neked is, nekem is hasznos. Visszaküldöm neked őt, vagyis az én szívemet, pedig magamnál szerettem volna tartani, hogy helyetted szolgáljon nekem az evangéliumért szenvedett fogságomban. Beleegyezésed nélkül azonban semmit sem akartam tenni, hogy jótetted ne kényszerű, hanem önkéntes legyen. Hiszen talán azért szakadt el tőled egy időre, hogy örökre visszanyerd, most már nem úgy, mint rabszolgát, hanem rabszolgánál jóval többet: aki nekem is, de sokkal inkább neked, testi értelemben is és az Úrban is szeretett testvéred. Ha tehát engem társadnak tartasz, fogadd őt úgy, mint engem! Ha pedig valamivel megbántott vagy tartozik, azt nekem számítsd fel! Én, Pál, saját kezemmel írom ezt: Megadom neked! Azt nem akarom mondani, hogy önmagaddal is tartozol nekem. Bizony, testvérem, bárcsak hasznodat vehetném az Úrban! Nyugtasd meg az én szívemet Krisztusban!

FILEMON 1,8–21