Pál különös késztetést érzett arra, hogy ott hirdesse az evangéliumot, ahol előtte még senki nem járt (Róm 15,20). Tudjuk az ApCsel 13,1–21,16 részéből, hogy Pál három missziói útra ment, gyülekezeteket alapított KisÁzsiában és Macedóniában, mielőtt letartóztatták volna Jeruzsálemben (21,27–36), majd végül Rómába szállították volna, hogy ott álljon törvényszék elé (27,1–28,31).

Ezek az utak rengeteg szenvedéssel jártak az apostol számára. Az állandó ellenségeskedés céltáblája volt a körülötte levők számára (13,45; 14,5; 18,12; 26,24; 27,9–11). Többször letartóztatták (16,23; 21,33; 22,24; 23,35) és megverték (16,22; 21,30–31; 23,2). Egyszer még meg is kövezték, és félholtan otthagyták (14,19).

Pál a sok megpróbáltatás ellenére elkötelezetten hirdette Krisztust ott, ahol még nem voltak gyülekezetek. Az evangélium szépsége oly mértékben rabul ejtette, hogy készségesen feláldozta saját biztonságát, csak hogy mások is meghallhassák az örömhírt.

Három útján kívül lehetséges, hogy Pál egy negyedik útra is elindult, miután szabadon engedték a római börtönből (28,16). Erre abból következtethetünk, hogy Pál említette tervezett hispániai útját (Róm 15,24.28), a korai keresztény irodalomban pedig találunk olyan utalásokat, amelyek azt sugallják, hogy Pál egészen Hispániáig eljutott az evangéliummal.

Akár megvalósult ez a negyedik út, akár nem, a mai hívőknek mindenképpen arra kell törekedniük, hogy bennük is ilyen szenvedély égjen az evangélium terjesztésére. Jézus feltámadása után megbízta követőit azzal, hogy vigyék el az evangéliumot a föld végső határáig (Mt 28,19–20). Ez az úgynevezett nagy missziói parancs indította Pált, és ennek kell indítania bennünket is áldozatokra azért, hogy mások is meghallhassák Jézus üzenetét. Ahogyan Pál legfőbb célja élete végéig az evangélium terjesztése volt (2Tim 2,1–13), a mai hívőknek is arra kell törekedniük, hogy életüket erre rászánva eljuttassák Jézus Krisztus örömhírét a népeknek.

„Hálát adok Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, aki megerősített engem, mert megbízhatónak tartott, amikor szolgálatra rendelt.”

1TIMÓTEUS 1,12