Úgy tűnik, a korinthusi hívők félreértették Pált, amikor „elhívott szenteknek” nevezte a gyülekezet tagjait (1Kor 1,2). A levél írását megelőzően Pál hírt kapott arról, hogy egy nyíltan paráznaságban élő férfi továbbra is közösséget gyakorol a korinthusi gyülekezet többi tagjával. Ebben a szakaszban Pál nemcsak ennek a férfinak a bűnösségét taglalja, hanem az egész közösségét.

A gyülekezet tagjai láthatóan nem bánkódtak a körükben előforduló bűn miatt, hanem inkább dicsekedtek. Ahelyett, hogy együttesen megfeddték volna ezt a férfit, tovább folytatták istentiszteleteiket és közösséggyakorlásukat, mintha nem lenne semmi gond. A közös bánkódás hiánya elszomorította Pált.

Pál újra meg újra az evangéliumhoz viszonyította a gyülekezet viselkedését, és felszólította a hívőket: éljenek úgy, hogy az tükrözze Krisztusban nyert új életüket (Róm 12,1–2; Gal 2,14; 5,1– 26; Ef 4–6; Kol 3). Isten elvárja, hogy övéi az evangélium erejének köszönhetően másképp éljenek, mint ahogyan a világ gondolkodik és cselekszik.

Pál elismerte, hogy a gyülekezeten kívüli hitetlen emberek élhetnek olyan parázna módon, ahogyan ez a férfi is, és Isten a hívőket nem arra hívja, hogy a kívülállók fölött ítélkezzenek. Viszont ha az ilyen viselkedés Krisztus testén belül fordul elő, a gyülekezetnek lépnie kell (1Kor 5,12–13). Egyesek talán keménynek találhatják ezt az útmutatást, de Pál arra szólította fel a korinthusiakat, hogy a bűnben élő személyt zárják ki a közösségből.

Az apostol párhuzamot vont a korinthusiak viselkedése és az izraeliták húsvéti előkészületei között. Húsvét ünnepe előtt a zsidó családok ügyeltek arra, hogy semmiféle kovász vagy kovászos étel ne legyen az otthonukban, mivel egy kis kovász is megkeleszti az egész tésztát (5,6). A Pál által használt hasonlat azt sugallja, hogy az egyén bűne kihat az egész testre, még akkor is, ha csak burkoltan hagyják jóvá, amit tesz.

Ezután azzal érvel az apostol, hogy ha az izraeliták ilyen gonddal készültek a húsvét ünnepére, mennyivel inkább le kell számolnia a gyülekezetnek a bűnnel a kereszt fényében. Húsvétkor az izraeliták feláldoztak egy tudatlan bárányt, hogy mások életben maradhassanak (2Móz 12,1–30). A korinthusiak húsvéti báránya azonban nem egy ostoba juh. Nem is kényszerből halt meg. Isten drága Báránya azért halt meg a korinthusiak helyett, hogy az iránta való hálából engedelmesen éljenek.

“Takarítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek, hiszen ti kovásztalanok vagytok, mert a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus már feláldoztatott.”

1KORINTHUS 5,7