Jézus hatalma a betegség fölött

A Mt 8. fejezete Jézus három gyógyító csodájával kezdődik. Az evangéliumokban Jézus rengeteg embert meggyógyított; ezzel beteljesítette az Ézs 53,4 versének ószövetségi próféciáját: „…a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmainkat hordozta.” Jézus nemcsak a testi betegségeket gyógyította, amíg a földön járt, hanem minden testi és lelki erőtlenséget meggyógyított kereszthalála által.

A leprás ember történetében érdemes felfigyelni erre a kulcsmondatra: „Uram, ha akarod…” (Mt 8,2) Leprásként ez az ember számkivetett volt, hiszen a leprát súlyosan fertőző betegségnek tartották. Rendkívüli merészség kellett a részéről ahhoz, hogy ilyen betegen Jézus közelébe férkőzzön, ő mégis bizakodva megtette. Tudta, hogy hite nem garancia arra, hogy Jézus meg fogja gyógyítani, de azt is tudta, hogy Jézus képes rá (Dán 3,17–18).

A következő történet az első olyan eset az evangéliumokban, amikor Jézus szóba áll valakivel, aki nem zsidó. A századosnak pogány emberként aligha volt oka szóba elegyedni Jézussal, hát még hinni benne! Ő azonban a lepráséhoz hasonló hitről tett bizonyságot, amikor arra kérte Jézust, hogy gyógyítsa meg a szolgáját. A százados, aki nagyjából nyolcvan–száz embernek parancsolt, elhárította Jézus ajánlatát, hogy elmegy hozzá. Tudta, hogy ha Jézus csak kimondja a szót, szolgája meggyógyul – ez még inkább tanúsította, mennyire bízott Jézus hatalmában. Jézust megdöbbentette a százados hite: „Bizony mondom nektek, ilyen nagy hitet még Izráelben sem találtam.” (Mt 8,10)

Ez a két történet azért kimondottan figyelemreméltó a Szentírásban, mert két olyan emberről számol be, akinek nagy hite volt, noha sok minden szólt az ellen, hogy Jézus tenni fog bármit is érte. A számkivetett és a pogány jobban hitt Jézusban, mint bárki, akivel addig találkozott; le is aratták hitük és bizalmuk jutalmát.