Rengeteg embert motiválsz, nagyon sokan kapnak új erőre neked köszönhetően. Azonban időnként bizonyára elfáradsz te is. Hogyan inspirálod önmagadat? Hogyan tudsz te magad feltöltődni, megújulni?

Tavasszal és ősszel úton vagyok, de a telet és a nyarat otthon töltöm a családommal. Ilyenkor van időm feltöltődni, együtt lenni a feleségemmel és gyermekeinkkel. Nehéz a családomtól távol lenni, és sokszor fárasztó a kontinenseken át tartó utazás, mégis úgy gondolom, hogy a legjobb munkám van a világon. Hiszem, hogy erre születtem, hogy járjam az országokat és ösztönözzem A Budapest Aréna színpadán az embereket, hirdetve nekik a hit, a remény és a szeretet üzenetét. Ami a személyes lelki feltöltődésemet illeti, igyekszem mindennap olvasni a Bibliát, és nagyon szeretek dicsőítő zenét hallgatni. A szívem mindig nyitva van Isten felé, nincs szükségem arra, hogy megvárjam a vasárnapot, hogy a gyülekezetben beszéljek vele. Ő szeret engem, a legjobbat akarja számomra. Ha bölcsességre van szükségem, ő ott van, ha vigasztalásra, akkor is.

Keresztény családban nőttél fel, de sokáig mérges voltál Istenre, sőt még öngyilkosságot is próbáltál elkövetni. Hogyan változott ez meg? Hogyan kezdtél el hinni?

Minden vasárnap gyülekezetbe jártam, mivel édesapám lelkipásztor volt. Ismertem a Bibliát, de nem értettem, Isten miért nem adott nekem karokat és lábakat. Gyermekkoromban sokat imádkoztam ezért, de abbahagytam, mert úgy éreztem, Isten nem igazságos velem. Ezután egy négyéves depressziós időszakom következett, ekkor egyáltalán nem szólítottam meg Őt. Kilátástalannak láttam a jövőmet, tele voltam kérdésekkel, nem hittem abban, hogy valaha boldog lehetnék. Magányosnak és elszigeteltnek éreztem magam, s mindez oda vezetett, hogy valóban megpróbáltam öngyilkos lenni. Tizenhárom évesen döbbentem rá arra, hogy nem lehetek mérges azért, mert nincs valamim, inkább azért kell hálásnak lennem, amim van. Szüleim mindig azt mondták, hogy tedd meg a tőled telhető legjobbat, és Isten megteszi a többit. Két évre rá, tizenöt évesen adtam át az életem Istennek, amikor arról olvastam a Bibliában, hogyan gyógyította meg a vak embert. Így kiáltottam hozzá:

„Uram ha engem is meggyógyítasz, mint a vakot, dicsőíteni foglak, de ha nem adsz testi gyógyulást, akkor is kérlek, gyógyítsd meg a szívem, lelkem és az elmém.”

Utazásaid során sok emberrel, élethelyzettel találkoztál. Melyik az a történet, ami a legnagyobb hatással volt rád?

Találkoztam már több olyan emberrel, akiknek hozzám hasonlóan nincsenek végtagjaik, de amikor először láttam egy ilyen személyt, az életre szóló élmény volt. Daniel Martinezt, egy másfél éves kisfiút bő tíz évvel ezelőtt pillantottam meg egy gyülekezetben, s azonnal összekapcsolódott a lelkünk. Nagyon megérintette a szívemet, mert amikor én voltam gyermek, akkor nagyon vágytam rá, hogy bárcsak találkozhatnék valakivel, aki olyan, mint én. Segített volna, ha a suliban egy végtagok nélküli ember odajött volna hozzám, és beszélt volna a szekálásról, s biztatott volna, hogy Isten szemében teljes értékű ember vagyok.

Boldog, mosolygós ember vagy a fogyatékosságod ellenére is. Mit üzensz azoknak, akik bár testileg teljes életet élnek, mégsem boldogok belül?

Lehetünk teljesek fizikailag kívül, de megtörtek belül. Úgy látom, sok ember azért depressziós, mert nincsenek céljai az életben. Egy lelkész egyszer azt mondta:

„Ki tudná jobban megmondani, hogy mi a célod, mint az, aki teremtett?”

Hiszem, hogy mindannyiunk életének van célja és van remény mindenki számára, csak ne adjuk fel annak keresését. A boldogságot nem az egészségünk vagy a javaink adják meg, igazán boldogok akkor lehetünk, ha megtaláljuk célunkat az életben.

Mit üzennél azoknak, akik Istent hibáztatják, rá mérgesek a fogyatékosságuk miatt?

Mindenkinek, aki bármilyen fogyatékossággal él, tudnia kell, hogy Isten szereti őt, látja őt és tud a szükségeiről. Szeretnék bátorítani mindenkit, hogy Isten nem ad annál nagyobb terhet senkinek, mint amit el tudna hordozni. A reményünk nem ebben a világban van, hanem abban a tudatban, hogy aki hisz Jézusban, a mennybe fog jutni. Addig is, ha nem is változtatná meg a körülményeinket, a szívünk meg tud változni, hogy meglássuk őt, s rá nézve tudjuk megélni a mindennapjainkat abban a reményben, hogy egyszer a színe előtt leszünk.

Teljesen elégedett vagy az életeddel, vagy szeretnéd, ha lennének végtagjaid? Imádkozol érte? Hiszel a csodában?

Tudom, hogy Isten képes csodálatos módon akár testi gyógyulást is adni. Láttam, ahogy világtalannak megnyílt a szeme; halláskárosultat, aki elkezdett hallani; vagy mozgássérültet, aki elkezdett járni. A gerincemben volt három lyuk, az orvosok azt mondták, nem tudnak mit kezdeni vele, s jobb, ha felkészülök arra, hogy el fog jönni az a nap, amikor teljesen mozgásképtelen leszek.

Ez a három rés mára teljesen eltűnt, a gerincem egészséges. A doktorok nem tudták megmagyarázni, mi történt, és ők is elismerték a csodás gyógyulást.

Van egy pár cipő elrakva a szekrényemben arra az esetre, ha Isten egy nap adna végtagokat. De azt is tudom, hogy ha nem tenne így, ha nem tesz velem csodát, akkor nekem kell csodának lennem valaki más számára. Nem tudom, hogy ebben az életben fogok- e kapni karokat és lábakat, de azt tudom, hogy a mennyben lesznek végtagjaim, és át fogok ölelni olyanokat, akik azt fogják mondani: „Nick, köszönöm, hogy eljöttél a sulimba, az országomba, és segítettél hinnem abban, hogy Istennek van terve velem, és hogy a mennyország valóság.” Ez a legnagyszerűbb dolog mindenek felett.