A 89,2 versben a zsoltáros kijelenti, hogy az Isten szeretetéről szóló éneket soha nem hagyja abba. Ajka mindig Isten hűségét fogja hirdetni. Viszont ahogy énekel, a hangnem elkezd megváltozni. Úgy tűnt, hogy Isten népe már nem élvezi Isten jóindulatát. Bár Isten azt ígérte Dávidnak, hogy trónja nemzedékről nemzedékre megmarad (89,5), Izráel királyának a fényessége eltűnt (89,45). A királyi trónt Isten földre vetette, a zsoltáros pedig azt kutatta, hogy hova lett Isten szeretete (89,50).

Mindegy, hogy Isten mit mondott, a zsoltáros úgy érezte, hogy ígéreteit nem váltotta valóra. Ez – hogy Isten ígéretei és a tapasztalatok ellentmondásba kerülnek – gyakran előfordul, mert Isten sokszor szólt övéihez, miközben az Úr szabadítására vártak. Például Isten megígérte Izráel népének, amikor Babilonban voltak száműzetésben, hogy kihozza őket a fogságból (Jer 29,14). Az Újszövetség száműzöttjeinek, amikor üldöztetéseket kellett elszenvedniük – ahogy Péter első levelében olvashatjuk –, Isten olyan örökséget ígért, amely soha nem romlik meg, és nem hervad el. Ám ez az örökség még nem látható teljesen, hanem a mennyben van fenntartva, „hogy az utolsó időben nyilvánvalóvá legyen”, amikor eljön az üdvösség (1Pt 1,5).

A zsidókhoz írt levél 11. fejezete egy ilyen várakozó ének. Miután Ábel, Énók, Nóé, Ábrahám és Sára hitben élt életét említi, a szerző ezt írja: „Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat…” (Zsid 11,13) Biztosak voltak abban, amit reméltek, de nem volt alkalmuk meglátni. Tehát hittel vártak.

A zsoltár írója ugyanezt teszi. Türelmesen vár, miközben emlékezteti magát Isten ígéreteire. Miután teljesen kitárja lelkét, és még Isten szándékait is megkérdőjelezi, végül dicsőítéssel zárja a zsoltárt.

Isten ígéretei soha nem tűntek annyira hamisnak, mint amikor annak, akit ő megígért, egy dárda döfte át az oldalát egy római kereszten. Mégis, három nappal később, amikor Jézus feltámadt a halálból, minden ígéret igazabbá vált, mint addig bármikor.

„Miért rejtőzöl el oly soká, URam, miért lángol haragod, mint a tűz?”

ZSOLTÁROK 89,47