Jézus azt mondta, hogy keskeny az út, amin járunk, és ezért fontos a hitélet összes területén az egyensúly megtalálása. Ha például állandóan kritizálunk, és túl szigorúak vagyunk, akkor ez törvényeskedésbe torkollhat. Ha viszont túl megengedőek vagyunk, akkor a szabadosság lesz úrrá. Az igazi szabadság az a nagyon erős elkötelezettség, és a megélhető változatosság és kreativitás együttes jelenléte, ami idő, míg kialakul. Ezért kellenek az idősebb, tapasztaltabb hívők, mert ők (gyakran a saját kárukon) megtanulták, hogy miképpen lehet a keskeny úton járni. A sok gyakorlás révén kialakulnak az érzékek, melyek leadják a jelzéseket, hogy mi az igazi, és mi nem, mi megengedhető, bevállalható egy helyzetben, és mi az, ami nem.

Sokszor a keresztények kettősségeket élnek át, amiket szintén meg kell tanulni kezelni. Ilyen az elégedettség és a többre vágyás egyszerre való megélése.

Pál apostol megtanulta (neki is időbe telt), hogy akár fent van az életben, akár lent – elégedett legyen. Ugyanakkor nekifeszült, nekidőlt azoknak a lehetőségeknek, melyeket a feltámadt Jézus elérhetővé tett a számára.

Az nem jó, ha állandóan a jövőben élünk, és folyamatosan a még be nem teljesedett imacéljaink közepette telnek a napjaink. Emiatt előbb-utóbb hiányérzetünk alakulhat ki, mert nincs kézzelfogható eredményünk. Úgy vagyunk megalkotva, hogy be kell vonnunk Istent a jelen mindennapos ügyeibe, mert ezáltal kap lehetőségeket arra, hogy a gondoskodását megmutassa. Mert nem a nagy volumenű dolgok építik igazán a hitünket, mivel ezekből kevés van. Sokkal inkább az a sok apró helyzet, melyek megoldásán, megsegítésén, megolajozásán keresztül a mennyei Apánk tudathatja velünk az odafigyelését. Egy időtengelyen mozog az életünk, és egyszerre kell hálásnak lennünk azért, ahol épp tartunk, és ugyanakkor célba vennünk jövőbeni elképzeléseket. Egy nap az az egység, amit jól kell teljesítenünk, s aminek el tudjuk hordozni a gondjait. Erre tanított a mi Mesterünk, és az adott napon sok-sok mindenért lehetünk hálásak. Reggel a felkeléskor örüljünk, hogy dobog a szívünk, van levegőnk, rokonaink, barátaink, lehetőségeink, adottságaink – egyáltalán életterünk. Fontos, hogy értékelni tudjuk azt, ami van, mert ez kibéleli a lelkünket. Ugyanakkor, ha csak a mában élnénk, akkor posványossá válna az a megköszönni való víz, amiből naponta iszunk. Mert az emberiséget az viszi előbbre, ha vannak, akik új célokat fogalmaznak meg, megoldásokat keresnek a még fennálló problémákra, mert hiszik, hogy van jobb, szebb és hatékonyabb. Kellenek a víziók, az álmok, mert azok muníciót adnak addig, ameddig elérkezünk a megvalósulásig. Amúgy egy jövőbeni elképzelés is fokozatosan valósul meg, mint ahogy a stadion összejövetelt is húsz éven át tízezres találkozók vezették fel. A lépcsőfokok biztatást jelentenek a nagy álmok hordozóinak, hogy legyen kedvük tovább menni. Ezektől kap visszajelzést, hogy az álom az valós, nem pedig csak álmodozás.

Az a jó, ha egy hívőben alapfelszereléssé válik az állandó többre vágyás. Egyszer valaki azt mondta, hogy, amikor átélsz vagy elérsz valami jelentőset, akkor ne állj meg annál, ne ülj rá, hogy aztán mindig arról beszélj, hanem ilyenkor kell még többre vágyni. Nagyon sok áldás van Istennél, és próbáljuk meg a nekünk adatott idő alatt a lehető legtöbbet átkérni, megélni ezekből. Mert van több, és ha azt elértük, akkor azután is lesz még, meg majd annak beteljesedése után is. Az valamennyivel nehezebb, ha olyat veszel célba, amit a környezeted akár meg sem fogalmazott, de így születtek a védőoltások, a technikai találmányok és a hit nagyszerű megoldásai is Müller Györgytől Billy Grahamig.

Értékelni a jelent, és többre vágyni a jövőben. A fenntartható egyensúly.