Nagyon kevesen tudják kifejezni magukat az adott helyzetnek megfelelően. A szülőknek, főnököknek például óriási kihívás, hogy pont a történteknek megfelelően reagálják le a jó és a rossz teljesítményeket. Nem túlreagálva, nem elhallgatva, hanem arányosan.

Még a legjóakaratúbb ember is hajlamos nem pont úgy leírni egy helyzetet, egy beszélgetést, egy vitát. Ha közvetlenül te látod, hallod, ami történt, akkor is vérmérsékleted, előitéleted, stílusod szerint adod tovább, valahova teszed a hangsúlyt, valamit lazán veszel, valamit kiemelsz, valamit elbagatellizálsz. Ugyanazt egy másik résztvevő másként festené le. Nem pont úgy, mint te.

Ezek személyiségfüggően eltérhetnek, de még nagyobb a tévedés lehetősége, ha „megbízható forrásból”, szerzed az információt. Amikor olyanok mondanak negatív állítást valakiről, akivel az adott ügy kapcsán soha nem találkoztak személyesen. Nem kérdezték meg a részletek felől, csak másoktól hallottakból következtettek, és azt, mint tényt adják tovább. Teszik ezt okosan, művelten, tájékozottnak tűnve, de nem pont úgy – ebből lesz a rágalmazás.

Nagyon fájdalmas, amikor ez veled történik meg, és olyan tévinformáció megy szét rólad, ami nem fedi (teljesen) a valóságot. Hogyan közöld, hogy nem pont úgy volt? Ehhez érdemes tartani magunkat: ”Ne terjessz hazugságot, se rágalmat!”(2. Mózes 23,1). Vannak olyanok, akik szinte kényszert éreznek, hogy elmondják másoknak, ha valami negatívat hallanak. 

A vidéki történet szerint a pletykás néni felismerte és megbánta, amit tett. Elmondta a lelkésznek, aki felvitte a templomtoronyba, de kérte, hozzon magával egy kispárnát is. Ott a pap kihasította a párnát, és szétszórta a tollakat. Most szedje össze, amit szétvitt a szél – mondta a néninek, ami persze, lehetetlen volt. 

Aki a leghangosabban háborodik fel valamin, az igen hajlamos arra, hogy maga is felháborítót mondjon másokról. A látszat csalhat, ezért szól így a figyelmeztetés:

“Ne ítéljetek tehát idő előtt, míg el nem jön az Úr, aki bevilágít a sötétség titkaiba, s a szívek szándékait is felderíti.” (1. Kor.4,5).

Sok látszatot rakunk össze a hétköznapokban. Jézus annyira fontosnak tartotta ezt, hogy kitért rá: „Ne ítéljetek látszat szerint, hanem hozzatok igazságos ítéletet.” (János 7,24). 

Egyet tehetünk: csak közvetlen információnak hiszünk, a közvetettnek pedig csak akkor, ha alaposan utánanéztünk. Mi pedig igyekezzünk az igazságnak és a valóságnak megfelően leírni a történteket. Pont úgy. Akikben megbízhatunk, azoknál tudjuk, merre térnek el óhatatlanul egy kicsit, és azt magunkban korrigáljuk.

Objektív akar lenni, csak eltér. Ám vannak, akik szándékosan hazudnak, ferdítenek, torzítanak. Előnyért vagy félelemből, aljasan sőt kitervelten. Ilyenek kavarognak magán, csoportos és társadalmi szinten is. Talán ma ezért a legfontosabb a megkülönböztetés képessége. 

Van viszont egy jóhír. Létezik valaki, aki pont azt és pont úgy mondta, ahogy az van. Ő maga volt az igazság, és még halálos ellenségei is azt mondták róla, hogy az igazat szólja. Azt mondta: az igenünk legyen igen, a nem pedig nem. Amit saját magáról mondott – igaz volt. Amit Istenről állított – igaz volt. Amit a bennünk levő rosszról tudatott – igaz. Amit a halál utáni elszámolásról mondott – igaz lesz. Amit arról mondott, hogy még életünkben rendezzük dolgainkat Istennel – igaz. Amit mondott a feltámadásról, üdvösségről, kárhozatról, megbocsátásról, bűnről és tisztulásról – az mind úgy van és úgy lesz. Nem adott hozzá semmihez, nem vett el semmiből.

Azért mondta mindezeket, mert szerette volna, ha megtudjuk, és aztán változtatunk. Otthagyva a gonoszt, átváltani a jóra, bocsánatot kérni és bocsánatot adni. Annyira komolyan vette igazát, hogy még a kínhalált is vállalta érte. 

Azért kell olvasni a szavait, mert tükröt tartanak elénk. Hajlamosak vagyunk nem pont úgy látni magunkat, de szavai segítenek, hogy pont olyannak lássuk magunkat, amilyenek vagyunk. Nem szégyen bocsánatot kérni silány dolgaink, bántó szavaink és kemény szívünk miatt, hiszen ezzel együtt szeret minket, csak a koszt szeretné eltávolítani belőlünk.

Ha pedig úgy gondoljuk, hogy az Örökkévaló nem pont úgy alakítja a dolgainkat, idővel rájövünk: javunkra válik minden, ahogy csinálja, mert pont úgy a legjobb.