A dicsőítés szó sokszor összekapcsolódik bennünk az énekléssel, zenekarral, gyülekezeti alkalommal. Pedig a Szentírás ennél jóval mélyebben beszél róla. Az eredeti kifejezések azt jelentik, hogy az ember meghajlik, leborul Isten előtt. Ez nem pusztán egy testtartás, hanem belső valóság kell hogy legyen: elismerem, hogy Isten nagyobb nálam, hogy Ő az Úr, én pedig az Ő teremtménye vagyok. A valódi dicséret ebben a felismerésben gyökeredzik.

Jézus azt mondta a samáriai asszonynak, hogy az Atya olyan imádókat keres, akik lélekben és igazságban imádják Őt. Ez a szív mélyén zajlik. A dicsőítés nem csupán érzelem vagy zenei élmény. Szív nélkül a legszebb dallam is üres marad. Ugyanakkor az igazság puszta ismerete sem elég, ha nem járja át a Szentlélek ereje. Isten az egész valónkat hívja: szívünket, elménket, testünket.

Pál apostol a Róma 12,1-ben arra buzdít bennünket, hogy adjuk oda testünket élő, szent és Istennek kedves áldozatul. Ez azt jelenti, hogy az imádat nem vasárnap délelőttre korlátozódik és nem ér véget a dicsőítés után. Az imádat ott van, amikor döntéseinkben Őt tesszük az első helyre, amikor engedelmeskedünk az Igének, amikor a hétköznapi munkánkat is úgy végezzük, mintha Neki tennénk. Ez a fajta élet magától értetődően megtelik énekkel és hálával, de a forrás nem a zene, hanem a kapcsolat.

Worship Central

A zene különleges ajándék, amely segít kifejezni azt, amit a szívünkben érzünk Isten iránt. De nem maga a cél. Ha a hangszer vagy a dallam válik a középponttá, eltévesztjük a lényeget. A zene az út, amelyen keresztül kifejezhetjük a hódolatunkat, de az imádat lényege mindig Isten személyében van.

Azok számára, akiket Isten elhívott, hogy vezessék népét a dicsőítésben ez hatalmas felelősség. Egy dicsőítésvezető nem csupán előadó vagy zenész. Ő az, aki saját életével mutat példát arra, hogyan lehet meghajolni Isten előtt, hogyan lehet Őt mindenek fölé helyezni. Ha valaki ilyen szolgálatot végez, akkor nem pusztán dalokat tanít, hanem segít a gyülekezetnek Istenre nézni, az Ő jelenlétében élni. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha ő maga is nap mint nap így él: alázattal, engedelmességgel, hálával.

A dicséret lényege tehát nem a hangunk, vagy a zene minősége, hanem az, hogy szívünk felismerje, ki Isten valójában. Mert ha Őt látjuk és Őt szeretjük, minden dallam, minden szó, minden tettünk dicsőítéssé válik.