A nemzetségtáblázatok arra emlékeztetik az egyházat, hogy a Biblia valós – esetenként nagyszerű, máskor tragikus – körülmények között, valódi helyszíneken élő, hús-vér emberekről szól. Nóé valódi ember volt, aki Isten utasításainak megfelelően egy bárkát épített, hogy ő és családja megmeneküljön az özönvíztől (1Móz 6,13–18). Jób valóban átélte gyermekei elvesztését, amikor egy vihar miatt összeomlott legidősebb testvére háza, ahol éppen együtt voltak (Jób 1,18–21). József valóban átélte az elhagyatottságot, amikor egy valódi verem mélyére került (1Móz 37,24). Debóra élő próféta volt, aki ténylegesen szerzett egy éneket Kánaán királyának legyőzése után (Bír 4,23–5,31). Péter tényleg járt a Galileai-tenger vizén (Mt 14,22–33). Szó szerint igaz, hogy Jézus valóban meghalt egy kereszten, és tényleg föltámadt (27,32–28,10).

Az 1Krón-ban található nemzetségtáblázatokban említett emberek némelyikéről alig tudunk valamit. Ilyen például Ónám, Sammaj, Jádá, Nádáb, Abisúr vagy Mólíd. Bár a későbbi nemzedékek előtt ismeretlen marad az ő történetük, mégis jelentős szerepük van az üdvtörténetben, és Istennek mindegyikük fontos. Ez biztatás kell, hogy legyen a hívők többségének, akik feltehetőleg soha nem válnak híres emberré, személyes történetük a történelem ködébe vész. De amíg a földön élnek, addig fontos szerepet játszanak Isten nagy eposzában. Egyszer, amikor minden elérkezik a végkifejlethez, ott állnak majd az Úr előtt, és megtudják, hogy milyen komoly hatása volt az életüknek még akkor is, ha nem voltak híresek. Hit által Isten népe azért él, hogy Krisztust hirdesse, és az ő örök dicsőségét szolgálja, ezért kevésbé érdekli a saját hírneve, mint az övé.

Az Újszövetség a Máté evangéliumában található gyönyörű és megkapó nemzetségtáblázattal kezdődik, amely Jézus származását vezeti végig Ábrahámtól kezdve (Mt 1,1–16). Lukács evangéliuma egészen Ádámig megy vissza (Lk 3,23–38). Ezek a családfák Jézus származását követik nyomon, ezzel igazolva, hogy ő Isten megígért Messiása.

Akik Jézusban mint megváltójukban hisznek, bekerültek a lelki családba, és örökösei az evangéliumnak, amely emberről emberre száll. A mai hívőknek nagy a felelősségük. Egyszer valaki megosztotta velük az evangéliumot, így most már az a kiváltságos szerepük, hogy ezt a nemzetségtáblázatot bővíthetik azáltal, hogy másokat is a Jézusban való hitre vezetnek.