Mi hatalmasok
Égre paskolt palotáinkból lestük a világ sorsát, mi, akik uraltuk harmadát.
Találgattuk a holnapot, mikor az est lassú csillagzáporából kivált egy, állandó az elhullók közül.
A születő bizonyosság jele.
Útrakeltünk, hogy megismerjük a fiút, kinek apja fénybe tartotta a földet,
madarakkal vetette be az eget és erdőkkel takarta be a hegyeket.
Hajtott a tudás bizonytalansága.
Bozótokon meneteltünk át, faragatlan hegyeken szöktünk át, hogy láthassuk a fiút.
Folytattuk csillagvezette kíméletlen zarándoklatunk és elértük a sivatagot.
Elértük a sivatagot, ahol sáskán éltünk, értelmét vesztette múltunk és nevünk.
Úgy hívtuk egymást: Arany, Tömjén és Mirha,
mert már csak az ajándék volt a fontos, melyet magunk helyett adunk.
A reménytelen csupasz ég alatt egymáshoz bújtunk, mint a vadak.
Vártuk a jelet.
A csillag szárba szökkent és újra vezetett.
Vezetett a csillag, aztán a barmok gőze, és most itt állunk a pásztorok közt előtted,
féligazságokat kántáló bölcsek, előtted, nyiladozó szemű megváltó bizonyosság,
fogadd el a tömjént, az aranyat és a mirhát.
Márkus József Háromkirályok című versét elmondja:
Reviczky Gábor, Csernák János és Csuja Imre
Videó: Bárány László Olive Art
Zeneszerző: Balogh Ferenc Jr.
