Annyira régies, annyira a múltba vesző, amikor a bálványokról esik szó a Bibliában. Márpedig sokszor vannak említve, túlságosan is sokszor. Ahhoz mindenesetre, hogy komolyan vegyük őket. A Tízparancsolat már mondja, hogy: „Ne legyen más istened rajtam kívül!… Ne imádd, és ne tiszteld azokat”, és sorra olvassuk, hogy a választott nép milyen hamar keres magának valami imádni valót. „Mindez pedig példaképpen történt velük, figyelmeztetésül íratott meg nekünk, akik az utolsó időkben élünk.”, tehát mi sem vagyunk immunisak.

A netes meghatározás szerint: „Tágabb értelmezése a bálványnak, amikor valamit vagy valakit istenesítünk, és jobban szeretünk Istennél. A bálvány lehet élő vagy élettelen, dolog, tárgy vagy személy is.”. Van az érdeklődés, aztán a kötődés, és ebből fejlődhet ki a túlzott kötődés. Minden akkor kerül helyére ennek az időnként hosszú ideig felhúzott (b)állványzatnak a lebontásával kapcsolatban, ha a helyes és igaz imádattal, kötődéssel kezdjük.

Minden ember valamilyen szinten ismeri Istent és Jézust. Az komoly váltás, ha már kezdik érdekelni is, és amikor kapcsolatba szeretne kerülni velük, az nagyszerű. Ha létrejön a találkozás, és a tékozló fiúk/lányok hazatalálnak, akkor folytatódik az Ő megismerésük (kiegészítve a Szentlélekkel). És itt dől el minden. Hogy kinek látjuk, kinek ismertük meg őket. Az egyik legmélyebb vágyunk, hogy imádjuk Istent. Ha belekerülünk a magasztalás örvényébe, akkor egyre boldogabban hagyjuk, hogy beforgasson bennünket, mert – ellentétben a vízzel – ez nem veszélyes, hanem boldogító.

A másik mély igényünk, hogy (viszont)szeressük Jézust. Isten felé a kisgyermeki, Jézus felé a testvéri, és a jegyesi lényünk mozdul meg. Minél nagyobbnak látjuk Istent, annál mélyebben imádjuk. Minél jobban megértjük, mit vállalt értünk Jézus, annál jobban ragaszkodunk hozzá. Ebben a folyamatban az Istenhez, Jézushoz, sőt a Szentlélekhez (akik valós személyek) való kötődésünk sorra éri utol és haladja meg minden egyéb kötődésünket. Szokásainkat, hobbijainkat, embertársainkat, majd szeretteinket, és végül az érdeklődésünket a legerősebben magához láncoló bármit is.

Isten és Jézus értelmileg és érzelmileg is messze a legfontosabb lesz, és utánuk jön egy hosszú szünet. Görgeted le, és nincs semmi, aztán még mindig semmi. Majd egy idő múlva feltűnik a családod, a barátaid, a kedvteléseid, a kikapcsolódásod, és így tovább. Minél nagyobb ez a szünet és távolság utánuk, annál jobb. Mert, amikor szerelmesek vagyunk, akkor észre sem vesszük a többi lányt vagy fiút, mint lányt vagy fiút. „Ha engem szerettek…, és itt van a lényeg. Akit a legjobban szeretek, az visz mindent. Ezért foglalta össze az egész Törvényt két mondatba a Mester: szeretni Istent és az embertársainkat. Mert ez a kettő a legfontosabb. Az is fontos, hogy mit ne csináljunk, de mennyivel szebb a perspektíva, ha amiatt nem tesszük, akit szeretünk.

Mindent megteszünk értük, ugyanakkor szabadok vagyunk, bármelyiket is kérik el tőlünk – ez a legkülönlegesebb egyensúly. Hogy mik a bálványaink? Vessünk össze mindent a Jézus iránti érzéseinkkel. Kivel, mivel szeretünk időt tölteni? Mennyire lelkesedünk be, ha módunk van foglalkozni, a közelében lenni, figyelmet fordítani arra? Neki növekedni, minden másnak csökkenni. A kérdés mindig kötődés-arányos. Kedveled a sportot? Odavagy a fociért? Teszteld le! Ne nézd meg a kedvenc meccsedet a hétvégén. Ha a teniszért vagy túlzottan oda, ne kövesd a következő grand slam tornát. Minden kötődést annak a megszüntetése, felfüggesztése teszteli.

Egészségtelen kötődés lehet a szolgálatod (ha az Úrtól kaptad, akkor még ravaszabbul), az ismertséged, a fontosságod, a befolyásod, a pénzed, a hatalmad, az okosságod, a játékok, a kinézeted, a lájkoltságod, a sikerességed vagy a net is – hogy a koszosakról ne is beszéljünk. Ha valaki vagy valami többet jelent, mint Isten, akkor azt mielőbb vissza kell bontani. De a legjobb a felfelé való kötődést erősíteni, a kapcsolatot ápolni, szépíteni. Akkor az lesz a meghatározó. Az a jó állványzat. Arról tudják tatarozni életünk épületét a Biblia szavai, az angyalok és a Szentlélek.

Aztán egy napon lebontják az állványzatunkat, mint nemrég Szenczy Sanyinál. Tegyük lehetővé, hogy a legjobb munkások dolgozzanak a házunkon. Szépen fog kinézni majd ama napon. Sanyi olyan volt, mint bármelyikünk, erényekkel és hibákkal, de volt egy különleges képessége. Ez pedig nem jön létre csak úgy magától. Amikor beszélt, imádkozott vagy segített, Jézus meg tudott jel-lenni általuk. Szavai, fohászai, együttérzése mellé érzékelhetően társulni tudott a világ Megváltója. Ez az, ami számít, hogy mennyi jön át Jézustól. Mert csak ez lesz a maradandó.

„mivel így tettél, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet, azért gazdagon megáldalak” (1Mózes 22)