Jó hír a szegényeknek
Nehémiás könyvének az 5. fejezetében a külső terhelésekről a belső küzdelmek felé fordul a figyelem.
Nehémiás könyvének az 5. fejezetében a külső terhelésekről a belső küzdelmek felé fordul a figyelem.
A tehetősebb emberek Júdában kihasználták a szegényeket, akik így kritikus helyzetbe kerültek. Megfelelő élelem és az adók megfizetéséhez szükséges pénz híján kénytelenek voltak elzálogosítani földjeiket, és kölcsönöket vettek föl, amelyeket uzsorakamatra adtak nekik. Még az is előfordult, hogy saját gyermekeiket kellett rabszolgának eladniuk zsidó testvéreiknek. A zsidó törvények szerint tilos volt kamatra kölcsönözni és zsidó testvéreket rabszolgává tenni, ezenkívül mindez súlyosan sértette a felebarát iránti szeretet és felelősség kötelezettségét is.
Amikor Nehémiás tudomást szerzett ezekről a visszaélésekről, számonkérte a bűnösöket. Ahogy máskor, úgy most is Istent és az ő akaratát figyelembe véve cselekedett. A főemberek tettei az Isten iránti tisztelet hiányát, illetve a közömbösségüket jelezték: nem számított nekik, hogy ahogyan a szegényekkel bánnak, az mennyire sérti Istent.
Viszont az, ahogyan maga Nehémiás viseltetett a szegények iránt, példaértékű. Kormányzóként joga lett volna a saját költségeit az emberek megadóztatásával fedezni. Szokás is volt akkoriban, hogy a hozzá hasonló pozícióban levő emberek hasznot húztak az alárendeltjeikből. A tehetős réteg más tagjaihoz hasonlóan Nehémiás is meggazdagodhatott volna ingatlankereskedésből vagy kamatra adott kölcsönökből. De ő nem tett semmi ilyesmit. Megértette, hogy az Isten iránti igazi tisztelet azt követeli, hogy az ember együttérezzen másokkal, szembeszálljon az elnyomókkal, és gondoskodjon a szegényekről.
Jóval később Jézus, amikor egy zsinagógában tanított, ezt a részt olvasta föl Ézsaiás könyvéből: „Az Úr Lelke van énrajtam, aki felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem, és elküldött, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek, és a vakoknak a szemük megnyílását, hogy szabadon bocsássam a megtörteket…” (Lk 4,18) Jézus azután egyértelművé tette a hallgatóság számára, hogy ő az, aki beteljesíti Ézsaiás próféciáját. Jézus szolgálatának a középpontjában az evangélium állt, amelynek legvégső kifejezése a kereszten vállalt helyettes áldozata, valamint az volt, ahogyan feltámadásával legyőzte a halált. Áldozata teszi lehetségessé a megváltást mindenkinek, aki bűnét megbánja, és hisz őbenne.
Ugyanakkor Jézus azt is világossá tette, hogy a megtérés és a hit Krisztus igazi követőiben feltétlenül azt indítja el, hogy tevőlegesen törődjenek a szegényekkel, a szenvedőkkel és az elnyomottakkal. Jézus nem finomkodott, amikor azokhoz szólt, akik mások kárán gazdagodtak meg, vagy akik közömbösek voltak mások szükségletei láttán. Tanítványait figyelmeztette, hogy óvakodjanak azoktól az írástudóktól, akik kegyesnek látszanak, de valójában szeretnek kiváltságos helyzetben lenni, szeretik a gazdagságot, és képesek özvegyeket kiforgatni a vagyonukból annak érdekében, hogy céljukat elérjék. Bár a zsidó kultúrában ezek a vallási vezetők kiemelt státusban voltak, Jézus azt mondta, hogy különösen is súlyos ítéletben részesülnek majd (Lk 20,46–47).