Jézus tárgyalása

Jézus több szakaszból álló tárgyalása – kihallgatták a zsidó vallási tanács előtt, majd a római helytartó, Pilátus előtt első ízben, aztán Heródes udvarában, végül visszavitték Pilátushoz az ítélethozatalra – egy hosszadalmas összeesküvés csúcspontját jelentette, amellyel bizonyos vallási vezetők akarták tőrbe csalni és elítélni Jézust.

Több sikertelen kísérletet követően, amellyel alá akarták ásni Jézus népszerűségét, vagy zendüléssel akarták vádolni őt, a vének, a főpapok és az írástudók végre a markukba kaparintották Jézust. Semmiképpen nem kívánták elpazarolni ezt az alkalmat. Felháborodtak azon, hogy Jézus Isten Fiának mondta magát (Lk 22,70–71), így Pilátus elé vitték, és három vádat hoztak fel ellene (23,2), melyek mindegyike fenyegető veszélyt jelentett a római hatóság számára.

Az első vád, miszerint „félrevezeti népünket”, általános panasz volt, azt sugallva, hogy Jézus feldúlja a békét, és nyugtalanságot ébreszt a nép körében. A második és a harmadik vád már szorosabban kapcsolódott a római uralomhoz: Jézus – mondták – tiltja, hogy adót fizessenek a császárnak (ez szemenszedett hazugság volt; lásd 20,25), és királlyá nyilvánította magát Izráel fölött.

Az utolsó vádnak volt némi igazságtartalma, ám a vallási vezetők úgy forgatták Jézus szavait, mintha a császár földi uralmára törne. Pilátus átlátott az igaztalan vádakon, ám hiába próbálta többször is szabadlábra he- lyezni Jézust. A tárgyalás abszurd volta újabb jel volt arra, hogy Jézus szenvedése és halála egy ártatlan és igaz embert ért (23,47).