Kr. e. 538-ban Círus perzsa király, miután legyőzte Babilont, megengedte a zsidóknak, hogy hazatérjenek. Zerubbábel vezetésével mintegy ötvenezer zsidó tette meg a hosszú utat, és fogott hozzá, hogy helyreállítsa Isten tiszteletét azzal, hogy újjáépíti a jeruzsálemi templomot.

Azonban hiányzott belőlük az a lelkesedés ehhez a munkához, amelynek Isten népét jellemeznie kellett volna. A feladat nagysága a környezet ellenséges magatartásával együtt megtörte a lelket a hazatért maradék népben. Ráadásul az is gondot jelentett, hogy az embereket egyre csak a saját boldogulásuk foglalkoztatta, és elhagyták Isten munkáját saját önző céljaik érdekében. Azt mondták, hogy még nincs itt az ideje, hogy elkezdjék az Isten házán való munkát, közben pedig minden erejükkel a saját házaik építésén fáradoztak (Hag 1,2–4).

Haggeus fölhívta a nép figyelmét arra, hogy mennyi problémával kell megküzdeniük, úgymint a gazdasági nehézségek vagy a gyér termés. Ezek a jelenségek nem az átgondoltság vagy a tervezés hiányából fakadtak, hanem a lelki elégtelenség következményei voltak. Maga Isten tartotta vissza az esőt, és ő okozta a gazdasági nehézségeket, hogy rámutasson a helyes prioritási sorrendre. Az emberek tudatosan döntöttek úgy, hogy saját vágyaikat Isten egyértelmű parancsai elé helyezik (1,5–11).

Mindezek következtében a templom romos állapotban maradt. Az a hely, amely arra szolgált, hogy Isten a népe között lakozzon benne, még mindig egy romhalmaz volt, s ami még rosszabb, úgy tűnt, hogy az embereket ez egyáltalán nem érdekelte. Az elhanyagolt templom Isten népének a teljesen leépült lelkiállapotát jelképezte.

Hála Istennek, az emberek hallgattak Haggeus üzenetére, és haladéktalanul megkezdték a templomépítés munkálatait. Haggeus a folytatásban egy másik egyszerű, de alapvető fontosságú üzenetet közölt. A reménység üzenetét. Azt mondta, hogy Isten velük van ebben a munkában, és továbbra is közöttük fog lakni. „…legyen bátor az ország egész népe – ezt mondja az Úr –, és dolgozzatok, mert én veletek vagyok – így szól a Seregek Ura.” (2,4) Bár a nép továbbra is többször elbizonytalanodott, az Immánuel – „Isten velünk” – személyében, Jézusban, a Krisztusban megvalósult Isten teljes és legfőbb jelenléte népe között (Mt 1,23). Őt illeti népe minden imádata örökké.

„Azért így szól a Seregek Ura: Gondoljátok meg, mi történik veletek!”

Haggeus 1,5